Iványi Gábor: Április 3-a után Márki-Zay Péter első útja Kijevbe vezet majd, amit Orbán tesz, az nemzeti szégyen

2022. március 15. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

– mondta a metodista lelkész a nagygyűlés színpadán. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét Ullmann Mónika úgy konferálta fel, hogy ő Magyarország élő lelkiismerete. Iványi azzal kezdte, hogy a tüntetésre menet hallotta, a lengyel, cseh és szlovén miniszterelnök ukrajnai látogatásra megy, és lenne még egy hely, de Orbán Viktornak épp más dolga van.

Iványi azt mondta:

Azt gondolom, hogy április 3-a után nem marad üresen ez a hely, és látom itt kiírva, hogy Márki-Zay Péter, ha megválasztják, biztos vagyok benne, hogy az első útja oda vezet majd.

Iványi nemcsak az ukrajnai áldozatokra és menekülőkre, hanem a magyar pedagógusokra, és küzdelmeikre is emlékezett. A lelkész szerint az egykori pesti srácok ma kijevi srácok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!