A román elnök egészséget, békét, jólétet kívánt a romániai magyaroknak

2022. március 15. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

Klaus Iohannis román államelnök szerint a humanista értékek őrzőjeként a különböző nemzetiségű román állampolgároknak közös felelőssége, hogy továbbadják a következő nemzedékeknek az együttélés példáját és gyakorlatát. Iohannis március 15-e alkalmából méltatta a magyarok hozzájárulását a romániai társadalom építéséhez, illetve „azt a jelentős szerepet, amelyet az ország fejlődésének alapját képező projektek gyakorlatba ültetésével töltenek be”.

„A szorgalmuk és az elevenen ébren tartott hagyományaik révén a magyarok mindig gazdagították Európa kultúráját és az emberiség kulturális örökségét. Még akkor is, ha természetes módon a nemzetiségi önazonosságunk elválaszt minket egymástól, a közös értékek jelentik azt a hidat, amely közelít bennünket egymáshoz. Ezek az értékek egyesítenek minket a demokráciában, a szabadságban és az emberi méltóságban” – olvasható az üzenetben, melyben Iohannis egészséget, békét, jólétet kívánt romániai magyar kisebbségnek.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!