Azonnal elindítaná a jogállamisági eljárást Magyarországon az Európai Parlament

2022. március 10. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottságnak az érintett tagállamok írásbeli értesítésével azonnal el kell kezdenie a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszer alkalmazását – közölte az EP csütörtökön. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 478 szavazattal, 155 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők üdvözölték az Európai Unió Bíróságának nemrég meghozott ítéletét, amely elutasította a Magyarország és Lengyelország által a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet ellen benyújtott kereseteket, írja az MTI.

Az állásfoglalás hangsúlyozza: „legfőbb ideje”, hogy az Európai Bizottság teljesítse az uniós szerződések szerinti feladatait, és azonnal tegyen lépéseket a jogállamiság elveinek egyes tagállamokban tapasztalható „súlyos megsértése” ellen, amely – véleményük szerint – komoly veszélyt jelent az Unió pénzügyi érdekeire. Hozzátették, hogy a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszert mind az uniós költségvetés, mind a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő alap esetében alkalmazni kell.

A Fidesz EP-képviselőcsoportja szerint a döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. „Az ítélet újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket” – közölték és elfogadhatatlannak nevezték, hogy a „baloldal háborús helyzetben is csak a politikai zsarolással foglalkozik”.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője „beismerő vallomásnak” nevezte, hogy a Fidesz EP-képviselői nemmel szavaztak a jelentésről, ezzel szerinte tovább erősítették nyílt szembenállásukat az európai értékekkel, és tovább veszélyeztetik a Magyarországnak járó uniós források mielőbbi lehívását.

Magyarország február közepén bukta el a jogállamisági pert az EU Bíróságán, az ítélettel pedig egy közel másfél éve húzódó ügy végére került pont: még 2020 decemberében fogadták el az Európai Unió vezetői azt a hétéves költségvetést és helyreállítási alapot, amelyek pénzeinek felhasználását jogállami kritériumrendszerhez kötötték.

A mechanizmus lényegében lehetőséget ad arra, hogy egy tagállamtól a demokrácia rossz állapota miatt támogatási pénzeket vonjanak el.

Ahogyan arról korábban írtunk, legfeljebb április 3. után érheti bármilyen következmény a jogállamisági mechanizmus elfogadása miatt Magyarországot, erre utalt nemrég az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa, Didier Reynders is. A bíróság döntése után ugyanis további jogi lépések, széles körű iteráció következik majd a felek között – ráadásul a mechanizmus teljes időtartama mintegy 7–9 hónap, így az esetleg meginduló eljárás ősz előtt le sem zárulna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!