Hadházy feljelentést tesz a számlagyárral kapcsolatban

2022. március 9. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Feljelentést tesz pénzmosás gyanúja miatt a 4IG, Antenna Hungária, T-Systems és Hungaro Digitel cégeknél feltárt hamis számlákkal kapcsolatban, jelentette be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

A képviselő szerint a kiterjedt és a kormány legfelsőbb embereihez eljutó adócsalási eset jóval többet jelent, mint egy „egyszerű” számlagyár. Az ügy felderítéséért pedig Hadházy köszönet mond azoknak a NAV nyomozóknak, „akiket a NAV elnöke sem tudott leállítani”.

Az ügy Hadházy szerint bonyolult és nagyon sok mellékszála van. Lapunk Az óriási számlagyár, amely miatt állami és NER-es cégeknél volt házkutatás, de ismert MSZP-s politikusok is belekeveredtek címmel foglalta össze egy cikkben, amit az ügyben tudni lehet.

Az ügy lényege, hogy a győri adónyomozók éveken át üldöztek, majd elkaptak egy számlagyáras maffiát, sokakat megfigyelhettek és lehallgathattak. A bűnözők külföldi állampolgárokat és hajléktalanokat is beszerveztek a papíron informatikai vagy takarítási szolgáltatásokat nyújtó fiktív cégek vezetésére.

A számlagyár ügyében olyan nagy halaknál, állami cégnél is volt házkutatás, mint az Antenna Hungária, a T-Systems vagy a tőzsdén is jegyzett 4iG. Az ügy fókuszában a Sys IT Service Kft. áll, a céghez köthető emberek tartották a kapcsolatot azokkal, akik szintén számlákat vásároltak. Egyikük, Fuzik Zsolt vallotta azt, hogy Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Tóth Csaba és Baja Ferenc szocialista politikusoknak kenőpénzt adott át, ezzel bizonyos üzleteket megolajozva a Sys IT-nek és kapcsolódó cégeknek. De a politikusok ezt mind tagadják, és további bizonyíték sem került még elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!