Újabb bizottságban szavazták le a kormánypárti képviselők a javaslatot, hogy csak népszavazás útján lehessen kilépni az EU-ból és a NATO-ból

2022. március 3. – 14:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Ez a mondás most is igaz, amikor az ellenzék szerette volna módosítani a „gránitszilárdságú”, kilencszer átírt Alaptörvényt. Az ellenzéki képviselők azt javasolták, hogy az Alaptörvénybe kerüljön bele: csak akkor lehet kilépni a NATO-ból és az Európai Unióból, ha erre a magyar nép népszavazáson ad felhatalmazást.

Kedden a parlament igazságügyi bizottságában szavazták le a fideszes képviselők a javaslatot, csütörtökön pedig a törvényalkotási bizottságban. Ez azt jelenti, hogy tárgysorozatba sem veszik a módosító javaslatot, azaz nem kerül az Országgyűlés elé.

„A Demokratikus Koalíció szerint sokatmondó, hogy a fideszesek még beszélni sem hajlandóak erről a roppant fontos, hazánk jövőjét meghatározó kérdésről a Parlamentben, még most sem, amikor minden korábbinál világosabb, hogy Magyarország békéjét a NATO és EU tagság garantálja” – áll a párt közleményében. A javaslat elutasításával szerintük Orbánék ismét egyértelmű jelzést adtak, hogy kinek a pártján is állnak tulajdonképpen.

Az alaptörvény módosításához a parlamenti képviselők kétharmadára van szükség. Legutóbb 2020 decemberében – elfogadása óta kilencedszer – nyúlt hozzá a Fidesz. Ekkor került bele az a rész, hogy az apa férfi, az anya nő.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!