Az EBESZ-hez fordul az ellenzék, mert szerintük a közmédia a putyini propagandát terjeszti, róluk meg azt, hogy katonákat küldenének Ukrajnába

2022. február 28. – 13:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az EBESZ magyarországi missziójához fordulnak az ellenzéki pártok, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy a közmédia és a kormányközeli média „szerepet vállal a putyini háborús propaganda terjesztésében”, valamint „az állami médiában az orosz agresszióval kapcsolatban elferdítik a valóságot, a magyar ellenzéki álláspontokat pedig a szövegkörnyezetükből kiragadva, azok eredeti jelentését teljesen megváltoztatva közlik” – írja közleményben az Egységben Magyarországért.

Azt is írják, „ez a gyakorlat elítélendő és különösen felelőtlen is, tekintve, hogy az Európai Unió már szankciókkal sújtja a putyini háborús propagandát terjesztő orosz médiacégeket”, egy háborús helyzetben viszont fontos lenne a korrekt tájékoztatás.

Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő, biztonságpolitikával foglalkozó elemző a háború kirobbanása után például olyanokat mondott a közmédia híradójában, minthogy „jelenleg az ukrán vezetés nagyon sok csacsiságot csinált. Nem akarom bántani az ukrán államfőt – ő egy színész –, az, ha Ukrajna ma atomfegyvereket szerez be, ezzel olyan mértékben veszélyeztetné Moszkva érdekeit, hogy azt nem tűri el.” De hasonlóan értékelte a helyzetet a híradóban Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, aki például azt mondta: „korábban is kellett volna, és továbbra is érdemes komolyan venni, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mond.”

Közben fideszes politikusok és kormánypárti médiumok is azt állítják Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelöltről, és a „baloldalról”, hogy magyar katonákat akar Ukrajnába küldeni, és háborús konfliktusba sodorná Magyarországot. Ők azokat a Márki-Zaytól származó mondatokat forgatták ki, amikor azt kérdezték tőle, ha ő lenne a miniszterelnök, akkor akár katonai erővel is segítené-e Ukrajnát a konfliktus kezelésében, ő pedig ezekre úgy válaszolt, „hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonai” segítséget és támogatást is adhat az ország Ukrajnának.

Hétvégén az LMP-s Ungár Péter mondta, hogy Médiatanácshoz fordul, mert szerinte elfogadhatatlan, ahogy az idén 130 milliárd forintból működő MTVA az orosz agressziót mosdatta. Ungár kezdeményezi, hogy a Médiatanács vizsgálja ki, hogy az MTVA M1 csatornáján múlt csütörtökön elhangzó, az orosz agresszióért lényegében Ukrajnát felelőssé tevő beszélgetések mennyiben felelnek meg a közszolgálatiságnak, a pártatlan, elfogulatlan tájékoztatásnak.

Pár napja kezdte meg megfigyelői munkáját az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala az április 3-i magyarországi parlamenti választásokra és népszavazásra. Összesen 218 választási megfigyelő érkezik Magyarországra.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!