Iványi Gábor: A Jobbik azért fúrhatta meg a jelölését, mert korábban sokat bírálta őket a rasszizmusuk miatt

2022. február 18. – 20:25

Másolás

Vágólapra másolva

Iványi Gábor szerint azért sem lehetett végül ő az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje, mert korábban túl sok rosszat mondott a Jobbikról. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke arról is beszélt az Indexnek adott interjújában, hogy mit mondott volna államfőjelöltként a hatalmon lévőknek.

Néhány nappal ezelőttig úgy tűnt, hogy Iványi Gábor lelkész, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség elnöke lesz az ellenzék közös köztársaságielnök-jelöltje Novák Katalinnal szemben, de végül az ellenzék meglepetésre nem őt, hanem Róna Pétert jelölte. Ennek az volt az oka, hogy az eredetileg Karácsony Gergely főpolgármester és a Párbeszéd által javasolt Iványit ugyan Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és öt párt is támogatta, de a Jobbik nem akart bemenni mögé, kitartottak az általuk favorizált közgazdász Róna mellett.

Iványi most az Indexnek adott interjújában beszélt erről, és mint mondta, tudomása szerint a Jobbiknak az egyik fő oka az elutasítására az volt, hogy 2018 előtt sokat szidta őket a rasszizmusok miatt. „Én korábban azt a Jobbikot bíráltam, amelyik nem szégyellte, hogy antiszemita, hogy cigányellenes, hogy kisebbséggyűlölő retorikát használ. Állítólag megváltozott a Jobbik, de ha ezt az én Jobbik elleni korábbi kritikáimat ma elfogadhatatlan magatartásnak tekintik, akkor azt kell hogy mondjam, hogy nem változott meg a Jobbik. És akkor engem egyáltalán nem zavar, sőt megelégedéssel tölt el, hogy nem bennem látja azt a személyt, aki köztársasági elnöki feladatokat elláthatna” – fogalmazott az interjúban Iványi.

(Korábban a Telexnek a Jobbik elnöke azt mondta, a döntésüknek nincs köze ahhoz, hogy Iványi korábban többször is élesen kritizálta a pártot. „A Jobbik elnöksége nem tartotta kellően konszenzusteremtő személyiségnek. Olyannak, aki teljes mellszélességgel tudná a nemzet egészét képviselni” – indokolta a párt döntését Jakab Péter.)

Iványi arról is beszélt, hogy mit tett volna, ha hivatalos jelöltként megadatik neki a lehetőség, hogy a parlamentben beszéljen.

„Egy jeremiáda, egy Tiborc panasza lett volna a felszólalásom. Szembesíteni akartam őket azzal, amit 1989–1990-ben reméltünk. Megkérdeztem volna tőlük, hogy mit csináltak ezzel az országgal, és hogy nem szégyellik-e magukat” – mondta. Iványi azt hangsúlyozta, hogy egy aktív államfői szerepet tartott volna szükségesnek: „A köztársasági elnöknek nem az a dolga, hogy csendben pecázva olyan hangulatot sugározzon, mintha minden rendben lenne ebben az országban” – mondta az interjúban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!