Péterfalvi Attila el tudja fogadni, hogy sokaknak nem hangzanak megnyugtatóan a magyar megfigyelési szabályok

2022. február 11. – 08:15

Másolás

Vágólapra másolva

„A sajtóban megjelent nevek között valóban vannak olyanok, akikkel szemben titkos információgyűjtés folyt. De azt is megállapítottuk, hogy az általunk vizsgált esetekben ezek jogszerűek voltak”

– mondta a Pegasus-ügyről Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Hvg360-nak adott interjújában. Konkrét, a sajtóba került Pegasus-listában szereplő nevekről (többek között a Hvg.hu újságírójáról) Péterfalvi nem mondta meg, hogy esetükben mi történt, mert a konkrét személyeket érintő részletek minősített adatok, de szerinte „aki érintett volt, annál viszont megalapozott volt a tényállás”. A NAIH egyébként csak a sajtóban megjelent neveket vizsgálta.

Az állampolgárokban joggal felmerülő gyanakvásra azt reagálta, a hatóság teljes körű vizsgálatot folytatott, „más kérdés, hogy ez most olyan helyzet, amikor vagy elhiszem, vagy nem, hogy az adatvédelmi hatóság ezeket az iratokat látta és azok alapján megalapozottnak találta a megfigyeléseket”. Arról is beszélt, tévedés, hogy a Pegasus „licencszerződése” kizárólag terrorizmus és a szervezett bűnözés érintettségének gyanújára szűkíti a szoftver bevethetőségét. A hatályos magyar törvények szerinti nemzetbiztonsági érdek sérelmének gyanúja esetén is használható a szoftver (és erre is használták az indoklások szerint), de közben garantálni kell az alapvető emberi jogok védelmét, mondta.

Péterfalvi a titkos információgyűjtésről szóló hazai jogszabály minősítésébe nem ment bele, de szerinte nemzetközi téren sem nagyon van jobb szabályozás, konkrétabb megoldás, csak most Magyarország került a szégyenpadra. A NAIH elnöke ugyanakkor „el tudja fogadni, hogy sokaknak nem hangzik megnyugtatóan”, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szerint „a törvényi szabályozás alapján egyetlen ember sincs, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, lehallgatni, felderíteni tevékenységét”.

A teljes interjú – amelyben szó esik még többek között arról, hogy az aggályokat megfogalmazó nemzetbiztonsági bizottság és az ügyet kivizsgáló Európai Parlament Péterfalvi szerint politikai testületek, és hogy el kellene törölni a választási ajánlásgyűjtést és a „semmit nem érő” vagyonnyilatkozat-tételi rendszert – Hvg360-előfizetéssel itt olvasható.

A magyarországi Pegasus-megfigyeléseket a Direkt36 csapata tárta fel egy nemzetközi projekt keretében, a hazai célpontokat itt szedték össze időrendben. Ha többet is szeretne olvasni a Pegasus-ügyről, itt találja a cikkeinket a témában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!