Valakik jól felépített kamutörténettel húztak ki meredek mondatokat civilekből, majd a kormánymédiánál landolt az anyag

Leleplező sorozatot indított februárban a Magyar Nemzet kormánylap az uniós szervek, civil szervezetek és a „balliberális” média állítólagos visszásságairól. A „Soros emberei” névre keresztelt dossziéban eddig három cikk gyűlt össze, mindhárom alapanyagát hosszabb Skype-interjúkból összeollózott rövid videók adják, melyeket a Magyar Nemzetnek „ismeretlen emailcímről” küldték el.

A lap – az ilyen levelesládába pottyant anyagokkal kapcsolatos bevett újságírói normákra fittyet hányva – meg sem próbálja kideríteni a készítés körülményeit, nem próbálja megszerezni vagy legalább rekonstruálni az eredeti beszélgetéseket, és sehol nem merül fel a kérdés, hogy ki küldhette a rövidsége miatt szükségszerűen torzító videókat. A Magyar Nemzet még a megszólalókat sem próbálta elérni, hogy bővebben kifejthessék, esetleg kontextusba helyezhessék az idézeteket. A lap eddig három „önleleplezést” publikált.

A lényeg, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít

A legtekintélyesebb szereplő a lengyel Andrej Nosko, aki 2018-ig a Soros György érdekeltségében lévő Open Society Foundations egyik igazgatója és divízióvezetője volt. Ő arról beszél a rövid videókban (az egyik 35 másodperces), hogy a nemzetközi média Magyarországról és Lengyelországról szóló tudósításai torzítanak, elfogultak és felszínesek. Ennek egyik oka az, mondta, hogy a korábbinál jóval kevesebb külföldi tudósító dolgozik a lapoknál, akiknek ráadásul több országot, régiót kell lefedniük; másik oka az az „egyszerű realitás”, hogy a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak.

Nosko ez utóbbira példaként említi azt, milyen kevés nemzetközi kritikát kapott Robert Fico miniszterelnöksége alatt, miközben kormányzása idején ölték meg Ján Kuciak oknyomozó újságírót. Nosko külön előveszi a Freedom House jogvédő szervezetet, melynek „Nations in transit” nevű demokráciaértékelő tanulmányában szerinte Szlovákiáról „elemzés helyett gyakorlatilag agitpropanyagot írtak”,

„ennek az a lényege, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít. Ha nem a barátaid vannak hatalmon, akkor nem teljesítenek jól.”

A másik külföldi önkritikus megszólaló a szlovák Dalibor Roháč, aki az American Enterprise Institute munkatársaként kutatja Kelet-Közép-Európa és az unió politikai folyamatait. A kutató kifejti, hogy Orbán Viktort Brüsszelben nem illeti meg az ártatlanság vélelme, és az uniós szervekben megkönnyebbült sóhajjal fogadnák – az európai uniós döntéshozatalt és a közös fellépést egyébként fontos ügyekben rendszeresen elgáncsoló – magyar miniszterelnök bukását.

Roháč „a reálpolitika működésének egyik oldala”-ként írta le, hogy miközben Bulgária és Románia diszfunkcionálisabb és korruptabb Magyarországnál (utóbbit azóta hazánk korrupcióban maga mögé utasította),

az európai intézmények szemszögéből könnyebben kezelhetőek abban az értelemben, hogy nem vétóznak meg európai kezdeményezéseket. Ezért pedig elég pénzt kapnak a strukturális alapból, s még ha azokból el is lopnak, vagy más visszaélés történik is, akkor is ezek az országok nagy vonalakban azt csinálják, amit az EU elvár tőlük.

Az eddigi egyetlen magyar megszólaló a korábban a 24.hu-nál és a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetnél is dolgozó Kálmán Mátyás videós újságíró. Ő a sajtó munkatársainak „NGO-któl való függésére” panaszkodik, mondván:

a különböző NGO-k (nem kormányzati szervezetek) manipulálják, vagy akár megvesztegetik a Magyarországról tudósító újságírókat, akik sok esetben erősen torzítva írják meg a hazánkban történő eseményeket.

Kálmán részéről az is elhangzik, hogy ha valamilyen uniós intézménybe hívták, akkor „az újságírókat gyakorlatilag utasítják, hogy hova menjenek és kivel beszéljenek”, bár azt elismeri, hogy a munkájához szükség van olyan szervezőre, „akiben megbízhat, hogy a legjobb megszólalókkal és szakértőkkel kösse össze”. Az újságíró hasonlóan beszél a tudósítások során a civil szervezetekre való egyoldalú támaszkodásról is, de valójában mindkét esetben inkább arra utal, hogy kritikusan kell hozzáállni a készen kapott megszólalókhoz, narratívákhoz. Kálmán szerint több civil szervezetnek – köztük az Amnesty Internationalnek – is célja, hogy minél nagyobb mértékben vonják az ellenőrzésük alá az újságírókat.

A lengyel állami média is felkapta a vallomásokat

Ahogy azt a cikk elején jeleztük, a tálalás módja, a videókban észlelhető sűrű vágások miatt a „leleplezések” számos erősnek tűnő állítása a levegőben lóg, és még az sem igazán biztos, hogy a kérdések és a válaszok valóban a videóban hallgató sorrendben hangzottak el. A formai hiányosságok ellenére a Magyar Nemzet bizonyítékként tálalta az idézeteket, és ahogy az a kormánypárti médiakampányok esetében lenni szokott, a sztorit változtatás nélkül átvette a többi kormányirányítás alatt álló orgánum, a Kovács Zoltán kormányszóvivő által működtetett angol nyelvű „tájékoztató” oldal, az About Hungary.

A „leleplezés” említés szintjén felbukkant Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában – elsősorban a műsorvezető terjedelmes alákérdezésében –, és hétfőre a hírkígyó a farkába harapott, amikor a Magyar Nemzet már a saját anyagukat posztoló Kovács Zoltán tweetjéről jelentetett meg cikket, vagy amikor kedden arról írt, hogy a lengyel állami média múlt pénteken részletesen szemlézte Andrej Nosko videóját. Az üzenet minden esetben valami olyasmi, hogy

Soros emberei bevallották, hogy a magyar kormánynak igaza van, amikor a Magyarországról tudósító külföldi újságírók, a kormánnyal szemben kritikus civilszervezetek és az uniós szervek elfogultsága miatt panaszkodik.

Kamuállásinterjún beszéltették az embereket

Az Átlátszó vasárnapi cikkében több érdekes információt is megosztott a videók elkészítésének valószínűsíthető körülményeiről. A lapnak két, szintén a civil szférában dolgozó ember is állította,

a „leleplező” videók szereplői valószínűleg hozzá hasonlóan egy kamu álláshirdetés áldozatai lehetnek, és a kamuprofilokon keresztül jelentkező felvételiztetőkkel folytatott beszélgetéseken elhangzottakat vehették fel titokban, és vághatták meg a politikai üzenetnek megfelelően.

A LinkedIn platformon feladott hirdetésen egy meg nem nevezett, de magát „európai székhelyűnek” mondó alapítvány regionális igazgatói posztjára kerestek szakembert. Az alapítvány deklarált céljaiként a koronavírus-járvány alatt előforduló emberi jogi visszaélések kezelését, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés javítását, illetve a szólásszabadság és az információszabadság elősegítését jelölték meg. A civil szférában általánosnak mondható feltételeket és feladatokat megjelölő hirdetésre a LinkedIn számlálója szerint több mint százan jelentkeztek.

Az állásinterjú első két körében egy holland profillal rendelkező, az angolt holland akcentussal beszélő nővel beszéltek Skype-on, aki csak annyit árult el, hogy „egy tehetős személy” szeretné támogatni egy olyan szervezet létrehozását, ami aztán további civilszervezeteket alapítana. Ez a „tehetős személy” csak a harmadik körben bukkant fel, a közel-keleti származásúnak tűnő állítólagos milliárdos a civilszervezetek létrehozásával és működtetésével kapcsolatos tapasztalatairól beszélt az Átlátszónak nyilatkozó egyik szakemberrel. Azonban a beszélgetést követően sem a HR-es nő, sem az állítólagos milliárdos nem jelentkezett, és LinkedIn-oldalaikat is törölték.

Az Átlátszó cikke csak sejteti, hogy a rejtélyes hirdetők az állásinterjúkon keresztül juthattak hozzá olyan nyilatkozattöredékekhez, melyek a Magyar Nemzetnél landoltak.

A Politico európai kiadásának a témával foglalkozó cikke az elmúlt két évből négy hasonló esetről is tudomást szerzett. Ezek során – a Politicónak név nélkül nyilatkozó – civil szférával foglalkozó szakembereket kerestek meg videóhívással; volt, akit adományozói szándékkal, mást pedig egy jól fizető tanácsadói feladattal. A „nagyon bizarr” videóhívásokban a válaszolni hajlandó szakembereket célirányos kérdésekkel akarta a kérdező a Magyar Nemzet már megjelent „önleleplezéseihez” hasonló megnyilvánulásokra bírni; egyikük elmondta, hogy a beszélgetésben elhangzott kijelentéseivel később „kontextusukból kiragadva, félrevezető módon” találkozott. Egy, a Telexnek név nélkül nyilatkozó érintett felhívta arra a figyelmet, hogy a rövid videókat úgy vágták össze, hogy

néha a válaszként szereplő kijelentés valójában nem is a videóban előtte elhangzó kérdésre érkezett.

Miután megjelentek az első cikkek a Magyar Nemzet-dosszié visszásságairól, Panyi Szabolcs, a Direkt36 tényfeltáró újságírója kedden Facebook-oldalán emlékezett vissza arra, hogy 2020 őszén nála is bepróbálkoztak „a Black Cube-ra hajazó csapdaállítással”, de

a megkeresés rendkívül béna volt, nem is válaszoltam rá, aztán az egészet teljesen el is felejtettem – egészen a múlt hétig, amikor a kampányra betárazott anyagokat elkezdték lehozni a propagandamédiában.

Panyi posztjához mellékelte az érdeklődő emaileket is. Ezekből kiderül, hogy egy bizonyos Bashar al-Hindi érdeklődött nála, aki Nagy-Britanniában élő, ingatlannal és részvényekkel foglalkozó üzletemberként mutatkozott be, aki leírása szerint „háború sújtotta vidéken felnőve, az etnikai és vallási konfliktusok negatív hatásait megtapasztalva” döntött úgy, hogy a civil társadalom erősítésébe fog.

Visszaköszönt néhány profilnév a 2018-as lejáratókampányból

A Magyar Nemzet leleplező/lejáratókampányát az ügyben megszólalók egyértelműen a 2018-as országgyűlési választások előtti ún. „Black Cube-botrány”-hoz hasonlítják. Négy évvel ezelőtt a részben volt izraeli titkosszolgálati alkalmazottakból álló Black Cube nevű izraeli cég emberei több magyarországi vagy magyar kötődésű, a kormánypropaganda által előszeretettel Soros ügynökeiként beállított civil szervezet (a Migration Aid vagy a TASZ társszervezete, a Civil Liberties Union) munkatársát próbálták kompromittálni. A Black Cube által szervezett személyes találkozókon rögzített beszélgetéseket Bayer Zsolt is felhasználta a Magyar Időkben megjelent leleplezéseiben – de amikor ez kiderült, a cikkek el is tűntek az archívumból.

A fent idézett cikkekben megszólalók és az érintett civil szervezetek mindegyike a Black Cube-botrányhoz hasonló kompromittáló kampánynak tartja a Magyar Nemzet sorozatát, egyikük még arról is beszámolt, hogy a nála próbálkozók a 2018-ban használt álneveken mutatkoztak be. Az interjúk készítését végző emberek aprólékosan felépített, ismert egyetemeken szerzett diplomákat és neves cégeknél szerzett munkatapasztalatokat felvonultató LinkedIn-profilokról jelentkeztek, ám ezek a profilok azóta teljesen megnémultak, és a Politico a saját keresései alapján azt is feltételezi, hogy valójában csak hitelesnek tűnő kamuprofilokról van szó.

A médiakampánynak nemcsak a Black Cube-botrány kölcsönöz baljós mellékízt, hanem az a tény is, hogy a magyar kormány 2018 óta jogvédőket, civileket, újságírókat is megfigyelhetett az izraeli fejlesztésű és forgalmazású Pegasus kémszoftverrel (az eddig feltárt magyarországi megfigyelések listáját itt találhatja). A katonai kiberfegyvernek minősülő szoftvert elvileg csak a legveszélyesebb bűnözők és terroristák ellen lehetne bevetni, és a megfigyelt telefon minden tartalmához és funkciójához hozzáfér, ahogy az a Pegasus működéséről írt Direkt36-os cikkben is szerepel:

egy fejlett kémszoftver üzemeltetői bármit meg tudnak csinálni a készülékkel, amire a használója is képes.

Két órából két percet vágtak össze

Dalibor Roháč Twitter-oldalán kommentálta a megjelentetett idézeteit, ezekről úgy gondolja, hogy valamikor 2020-ban készülhettek, bár a pontos beszélgetést nem tudja beazonosítani. Azonban abban biztos, hogy az észrevételeit meglehetősen egyoldalúan válogatták és vágták össze, és a kivonatok megjelentetésének módja miatt abban is biztos, hogy mindezt nem jóhiszemű módon tették. Azt a kijelentését fenntartja, hogy Orbánon kívül „vannak még rossz dolgokat művelő európai politikai szereplők, akik nem mindig részesülnek olyan figyelemben, mint amilyet megérdemelnének”, azonban ettől még nem változik meg a véleménye „Magyarország demokráciájának leépítéséről, az elharapódzó korrupcióról, a Moszkvához és Pekinghez való közeledésről”.

Andrej Noskót mi kerestük meg emailben, de egyelőre nem válaszolt. Kálmán Mátyást viszont elértük, az újságíró is a fent említett csali-álláshirdetésre jelentkezett. A holland akcentusú, magát HR-esnek mondó nővel, illetve a magát támogatóként bemutató férfivel összesen háromszor 45 percet, azaz több mint két órát beszélt – és állítása szerint kontextusából kiragadott mondataiból pár percet vágtak össze.