Az ügyészség jelezte, hogy nem érintett más kormánytag a Völner-ügyben

2022. február 9. – 14:52

Az ügyészség jelezte, hogy nem érintett más kormánytag a Völner-ügyben
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Újabb megalapozatlan állítások a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét érintő korrupciós ügyben” címmel küldött levelet a Központi Nyomozó Főügyészség, amiben Márki-Zay Péter három nappal ezelőtti Facebook-bejegyzésére reagáltak. Ebben az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egyebek mellett azt írta, hogy

„a képen a kormánytagok láthatók, kiegészülve a köztársasági elnök-jelölttel. Egyikükről ügyészségi dokumentumokból tudjuk, hogy külföldön rendszeresen kenőpénzt vett át a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar azóta előzetes letartóztatásban lévő elnökétől, Schadl Györgytől. Ez a politikus, a bizonyos »Gazda« egy miniszter vagy maga a miniszterelnök lehet, hiszen csak ők befolyásosabbak a már lebukott Völner Pál miniszterhelyettesnél. Meddig bújtatják a Gazdát? Melyik kormánytag ment kenőpénzt átvenni Kubába?”

A Hvg.hu videósai kedden próbáltak utánajárni annak, hogy Márki-Zay tud-e pontosabb információkat az ügyről, ám mint kiderült a válaszából, nem rendelkezik pluszinformációval a sajtóban megjelentekhez képest, inkább csak kikövetkeztette azt.

Az ügyészségi sajtóközleményben az áll, hogy a főügyészség vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben.

Kitérnek arra is, hogy a „Gazdám”-nak szólított illetőt már letartóztatták. Mert ugyanis „a sajtóban és a közösségi médiában megjelent találgatásokkal ellentétben a nyomozati iratban arra van adat, hogy »Gazdám«-nak az ügy két – letartóztatásban lévő – gyanúsítottja hívta egymást”, írják, és hozzáteszik, nincs adat arról, hogy Völner Pálon kívül más kormánytag elkövetőként érintett lenne.

„Erre tekintettel minden alapot nélkülöz Márki-Zay Péter közösségi médiás profilján megjelent azon állítás, miszerint: »ügyészségi iratok bizonyítják, hogy egy kormánytag külföldön rendszeresen kenőpénzt kapott a végrehajtói kar elnökétől«.”

Januárban Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője Polt Péter legfőbb ügyésznek címezve egy kvízt tett közzé a Facebook-oldalán arról, hogy vajon ki is lehet a nyomozati iratokban emlegetett R. A kommentelők természetesen az egyik kormánytagra tippeltek, csakhogy Szabó sem vette figyelembe azt, hogy ezt a bizonyos R.-t az általa is idézett 444-es cikkben az iratok alapján a következőképpen jellemzik: „nyolc osztályt végzett, szakképesítés nélküli férfi, akit egyszer már felfüggesztett börtönre ítéltek sikkasztásért. Orosz felesége van, ő maga oroszul és németül szokott tolmácsolni.”

Mi a Völner-ügy?

A Schadl–Völner-ügy december 7-én robbant ki, amikor a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy a fideszes parlamenti képviselő, akkori igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó. Völner lemondott államtitkári posztjáról, egy héttel később felfüggesztették a mentelmi jogát, és önként jelentkezett a Központi Nyomozó Főügyészségen. Nyilatkozatában azt írta, hogy az indítvány „meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi”. Szerinte a Legfőbb Ügyészség indítványa személyét érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozó hatóság részére fog reagálni.

Schadl Györggyel szemben 5-től 10 évig, 2-től 8 évig, illetve 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Többek között vesztegetést állítva és üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedéssel, valamint hétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!