Orbán: A régi Oroszországgal rossz kapcsolatunk volt, de azok az idők már elmúltak

2022. február 4. – 07:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre közvetítettük a miniszterelnök pénteki rádiós nyilatkozatát.

Brüsszelről, a magyar baloldalról és baloldali újságírókról is beszélt a kormányfő.

A kormányfő szerint egyre javul a járványhelyzet, ezért is döntött úgy a kormány, hogy két oltással is érvényes marad a védettségi igazolvány.

A baloldal azt mondja, hogy sokat lop a kormány, de ez nem igaz, önmagukban azok a dolgok is cáfolják ezt, hogy mennyi juttatást kapnak az emberek, a fiatalok, a családok.

– mondta a Kossuth rádió műsorvezetője. Látjuk, értjük mi ezt, mondta a kormányfő. A magyar kormány szép teljesítményt nyújtott, és akkor jönnek a baloldali újságírók, akik blődliségeket, fake news-szerű dolgokat írnak. De nem ez számít, csak az, hogy milyen teljesítményt nyújtunk, milyen eredményeket érünk el. Átlépni nem lehet rajtunk – mondta Orbán.

Van Brüsszelben rengeteg olyan bürokrata, akik egy nagy európai birodalomban gondolkodnak – mondta Orbán. Nekünk az az érdekünk, hogy Európa ne birodalomként szervezze meg magát. Ezért vesznek el egyre több alapjogot a tagállamoktól. Most azt mondják, hogy akkor adnak pénzt, ha beengedjük az LMBTQ-lobbit az iskolákba. Most az Európai Bíróság ítéletével akarják kikényszeríteni ezt. Brüsszelben nem fontosak a jogállami szempontok. De ez a többi tagállam érdekeit is sérti. Brüsszelnek főnyeremény lenne egy baloldali győzelem Magyarországon.

Szputnyikból és Szputnyik Lightból is nagyon nagy lesz a kereslet a következő években. Ma is nagyobb a kereslet, mint amennyit az oroszok gyártani tudnak, ők most gyártóhelyeket keresnek. Nálunk Debrecenben lesz olyan oltóanyag gyár, ahol tudunk majd gyártani orosz vakcinát. Ez a kormányfő szerint főként exportra menne, a magyarok továbbra is választhatnak majd a vakcinák közül.

A debreceni gyárnál az a cél, hogy valamennyi itthon használt vakcinát, nem csak a koronavírus-oltóanyagokat is elő tudja majd állítani. A Pfizer antivirális gyógyszeréből venni tudunk, gyártani csak akkor, ha a Pfizer is így akarja. A debreceni gyár egy összeurópai vakcinagyártó hálózat része lesz.

Szijjártó miniszter egy „tanítani való taktikai vonalvezetéssel” megállapodott az oroszokkal egy 15 éves gázszerződésről – mondta Orbán. Ezt a szerződésesmennyiséget egymilliárd köbméterrel akartuk megemelni, és majdnem meg is állapodtunk erről az oroszokkal. Nagyon jó, hogy hosszú távú szerződéseket kötöttünk, mert így nem járunk úgy, mint a Nyugat, ami fut ki a készleteiből. Ezt a telet lehet, hogy megússzák, de a következő problémás lehet. Mi fenn tudjuk tartani a a rezsicsökkentést.

Magyarországnak van tekintélye a nemzetközi politikában, mondta Orbán. Ide mindenki befektetni akar, mindenki keresi a lehetőségeket velünk. Az orosz megállapodások közül a legfontosabb az energetika terén született. Ha Paks 2 megépül, és egy napelemprojekt is megvalósul, akkor 2030-ra az energiatermelésünk 10 százaléka lesz csak fosszilis. Magyarország klímabajnok már most is – mondta a kormányfő.

– mondta a Kossuth rádió műsorvezetője, utalva Orbán pár nappal ezelőtti moszkvai látogatására. A magyar Oroszország-politika teljesen eltér a többi európai ország politikájától, mi azt mondjuk, hogy úgy is lehet normális viszonyt kialakítani, hogy mi EU és NATO tagok vagyunk. Öt órán át tartott a megbeszélés, kilenc javaslatot tett Orbán Putyinnak, ezek közül nyolcban meg is állapodtak. A régi Oroszországgal rossz kapcsolatunk volt, de azok az idők már elmúltak. Hosszú volt az asztal Moszkvában, azért ültünk távol egymástól, mert az orosz elnökre nagyon vigyáznak a járvány miatt – mondta a kormányfő. A műsorvezető rákérdezett arra, hogy mikben állapodtak meg, de nem sorolta el Orbán.

Ez lesz a hivatalos kezdete a Fidesz–KDNP választási kampányának. A miniszterelnök tavaly a járványhelyzet miatt nem tartott hagyományos évértékelőt, ehelyett a parlamentben, a tavaszi ülésszak nyitónapján adott politikai helyzetértékelést.

Orbán évértékelőit hagyományosan a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezi. Az idei lesz a 23. évértékelő azóta, hogy 1999-ben meghonosította ezt a „műfajt”. Az elmúlt években a Várkert Bazár adott helyet az eseménynek, de az idei évértékelő helyszínéről még nem született döntés.

Orbán Viktor 2010 óta csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

A magyar média helyzetéről itt olvashat bővebben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!