Jogerősen elítélte a bíróság a Magyar Nemzet szerzőjét és főszerkesztőjét a Szabó Tímeát egy „háttérhatalom biológiai fegyvereként” leíró cikk miatt

2022. február 02. – 21:12

Másolás

Vágólapra másolva

Becsületsértés miatt jogerősen elítélte a Fővárosi Törvényszék Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét és Szikszai Pétert, a Hír TV korábbi igazgatóját – írja Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Facebook-oldalán.

A bíróság már tavaly júniusban is hasonló döntést hozott, azaz egy év próbára bocsátást szabott ki az újságírókra.

Még 2020 októberében derült ki, hogy Szikszai írta Zummer Fülöp néven a Magyar Nemzetben megjelenő A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése című cikket. Szabó a cikk megjelenése után azonnal perelt, mert szerinte (és már a bíróság szerint is) az becsületsértő, „a legsötétebb náci időket idéző” anyag volt. Ez utóbbit a bíróság is hasonlóan látta, mert Szabó azt írja, hogy a cikk

„a bíróság szerint is olyan időket idéz, amiket az emberiség egyszer már átélt, és ami a 20. század és talán az egész történelem legsötétebb korszaka volt.”

Az írást már júniusban törölnie kellett a lapnak.

Toót-Hollóék azzal védekeztek, hogy a cikk szatíra volt, de ezt a bíróság nem így látta. Szabó azt írja, hogy a wikiszótár szerint a szatíra szórakoztató és vidám műfaj, tehát

„a Magyar Nemzet és társai szerint tehát ha valakit baktériumhoz vagy kullancshoz hasonlítanak, ahogy ezt a nácik anno tették a zsidókkal, az egy »vidám hangvételű« írás. A kormánypárti »sajtó« szerint nyilván Goebbels is egy rendkívül »szórakoztató«, »vidám hangvételű« ember volt.”

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom