„Alig van olyan mondata, amely nem lenne jogsértő” – végleg törölnie kell a Magyar Nemzetnek a Szabó Tímeát gyalázó cikküket

2021. június 3. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség tavaly októberben azonosította és megnevezte azt az újságírót, aki Zummer Fülöp álnéven közölt cikket a Magyar Nemzetben A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése címmel. A rendőrségi végzés szerint Szikszai Péter, a Hír TV és az Echo TV korábbi vezérigazgatója volt a szerző. Jelenleg a Mediaworks Hungary Zrt. hírigazgatója.

Szabó Tímea az írás április 21-i megjelenése után feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, a rendőrség megtalálta az elkövetőt, és becsületsértés vétségéért a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz utalta az ügyet. A Fővárosi Törvényszék 2020 végén első fokon kötelezte a Magyar Nemzetet, hogy 24 órán keresztül jól látható módon tegye közzé az online és a nyomtatott verzióban is, hogy megsértették Szabó személyiségi jogait, továbbá kötelezte az újságot az online cikk végleges eltávolítására. Ezen felül 1,3 millió forint sérelemdíjat is meg kell fizetnie a Mediaworksnek.

A politikus csütörtök esti posztjában számolt be arról, hogy jogerősen is megnyerte a pert Szikszai Péter és a Magyar Nemzet ellen, és azt írja, a bíróság kimondta: „a kormány propagandalapja megsértette az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez való jogomat, amikor egy cikkükben ”organizmusnak„ és ”biológiai fegyvernek„ neveztek.

A kártérítésen túl a bíróság kötelezte a lapot a cikk végleges online eltávolítására, amire tudomásunk szerint még nem volt példa a rendszerváltás óta”

– írja, ahogy azt is, hogy a lap még nem hajtotta végre az ítéletet, és ha ez így marad jövő hétig, végrehajtási eljárást indít.

„Az írás még a megszokott fideszes tempóhoz képest is túlment minden korábbi gyűlölködésen: a legsötétebb náci időket idéző anyag volt ez, amelyben a gyáva, álnéven fröcsögő propagandamunkás igyekezett a cikkben minden emberi mivoltomtól megfosztani, és olyan állatokhoz hasonlítani (kullancs, baktérium), amelyeket az 1940-es években Hitler és társai használtak előszeretettel a kiirtandó faj leírására” – írja a politikus. Az ítéletből idézve pedig hozzáteszi, az Ítélőtábla kimondta, hogy a Magyar Nemzet és Szikszai Péter (alias Zummer Fülöp)

„olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt. Efféle verbális támadás egy sajtóorgánumban nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletével”.

Illetve hozzáteszi, hogy azt is írták az ítéletben, hogy a cikknek

„alig van olyan mondata, amely nem lenne jogsértő. Nincs, vagy alig van tehát olyan sajtótörténeti érték, amely a végleges törléssel elveszne. A törlés esetén sem sérti ezért a személyiségi jogok megóvásához fűződő érdek a sajtószabadságot”.

Az Ítélőtábla teljes ítélete itt olvasható.

A politikus szerint a „náci cikk” ellenére Orbán Viktor ezt az írást úgy jutalmazta, hogy tavaly év végén kinevezte Szikszait a Mediaworks Hírcentrum igazgatójának.

A cikk eltávolításán túl a lapnak 1,3 millió forintos kártérítést kell fizetnie, illetve a Magyar Nemzet online oldalán közzé kell tenniük a szöveget, hogy megsértették Szabó Tímea emberi méltóságát és jó hírnevét, mindezt úgy, hogy a cikk a honlapon legalább a megjelenés napján 4 órán keresztül a főoldalon görgetés nélkül olvasható legyen.

Az Ítélőtábla a politikus posztja szerint kötelezte a lapot, hogy a cikk miatt 5 napon belül a portálon 24 órán keresztül önálló hírként az eredeti cikk megjelenési helyét linkkel elérhetővé téve a főoldalon „A bíróság emberi méltóságot sértőnek mondta ki 2020. április 21. napján Szabó Tímeát becsmérlő írásunkat” szövegezéssel, majd az eredeti cikk elérhetőségi helyén címként a főoldalon megjelenített megállapítást, és alatta 30 napig az eredeti cikk megjelenésével azonos méretű szöveggel adja ki közleményként a bíróság ítéletének jogsértést megállapító rendelkezését.

Szabó megjegyzi, jövő héten lesz a Szikszai ellen indított büntetőügyének tárgyalása.

A Párbeszéd politikusa megjegyzi, nincsenek illúziói, bár kemény ítélet született, nem várható, hogy alábbhagyna a durva mocskolódás a kormánymédiában.

Addig is, a kormány tartsa szem előtt: a propagandagyár cikkének jelzői az emberi méltóság sárba tiprásának egyik legszörnyűbb történelmi tragédiájához vezető ideológia jellegzetes elemei. Azt üzeni: az illető nem ember, hanem olyan valaki, akinek a halála kívánatos. Ilyet pedig nem üzenünk egymásnak. Még Orbán Viktor hazugsággyárának berkein belül sem

– írja Szabó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!