A Csirkeember az oroszok melletti MKKP-s szimpátiatüntetés vezéralakja

2022. február 1. – 18:07

frissítve

A Csirkeember az oroszok melletti MKKP-s szimpátiatüntetés vezéralakja
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Mutassuk meg, hogy nem leszünk gyarmat! – többek között ezzel a szlogennel hirdetett meg demonstrációt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt kedd koraestére Oroszország budapesti nagykövetsége elé. Az (ellen) Békemenetek szervezéséről is híres MKKP esemény most hivatalosan „Szimpátiatüntetés az örök és megbonthatatlan magyar-szovjet barátságért” néven fut aznap, amikor Orbán Viktor Moszkvában találkozik Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnal.

„Tíz perccel az esemény meghirdetett kezdete előtt nagyjából háromszor annyi a médiamunkás, mint a tüntető, de a rendőrök is legalább kétszeres túlerőben vannak. Három fő MKKP-s vonult fel (köztük a Csirkeember), kitettek néhány táblát, és szól a zene. Volt már szovjet himnuszra táncolás/masírozás/tisztelgés. Ezeket a Csirkeember mutatta be”

– jelentette a helyszínről helyszíni tudósítónk, hozzátéve: külön érdekesség, hogy a három felvonult tüntetőből egyikük azt kérte a sajtó képviselőitől, hogy ő ne látszódjon, mert nem akar bajbakerülni a munkahelyén.

„Kisebbfajta Békemenet”

– így hivatkozott az első megszólaló az öt fős tüntetői seregre pontban 6 órakor. Őt követte a Csirkeember, aki Gyurcsány Ferenc nevét ismételgette a megafonba.

Nagyon helyes, hogy Orbán, aki egykor azt ordította, hogy „Ruszkik haza!”, ma már rendes keresztény-konzervatívként tárgyal a szovjet csapatok behívásáról – olvasta bele a megafonba egy MKKP-logós sapkát viselő férfi, aki következetesen elvtársak és elvtársnők megszólítással fordult a közönségéhez.

A beszédeket nem mindig lehetett hallani, de a követelések között elhangzott, hogy a Kétfarkúak követelik a Szovjetunió azonnali kikiáltását, a Moszkva tér visszanevezését, Kádár János koponyájának megtalálását és helyreállítását, illetve a hatósági árak rubelben való közlését. Meg azt, hogy a krumplileves legyen krumplileves.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Mindjárt azt mondjuk, hogy vége!” – mondta az egyik szervező 8 perccel a tüntetés kezdete után. „Ne már, az újságírók is itt vannak, várnak még valami csodát” – válaszolta egy másik szervező. Ekkora a beszédek már véget értek, és a tucatnyi, szovjet barátsággal szimpatizáló tüntető/szervező zavartan próbálta kitalálni, hogy medig tartson még a demonstráció.

„Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem csirke far-hátra” – ezzel a felkiáltással rekesztették be végül a passzivisták a 20 perces eseményt, amin tudósítónk szerint az összlétszám – a szervezőkkel együtt – 14 fő lehetett.

Már tavaly év végén is lehetett tudni, hogy 2022 februárjában találkozik legközelebb a magyar miniszterelnök és Oroszország elnökével, de a pontos dátum csak a múlt héten lett nyilvános. Azóta napról napra komolyabb az orosz–ukrán válság. Az ellenzéki pártok korábban közös közleményben szólították fel Orbán Viktort arra, hogy mondja le a moszkvai útját. Szerintük az ukrajnai konfliktus körüli kiélezett helyzetben a miniszterelnök baráti találkozója Putyin elnökkel kifejezetten káros és a nemzeti érdekekkel ellentétes.

Orbán ugyanakkor már hétfőn elutazott Moszkvába, onnan folytatott telefonos egyeztetést Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. Egy nappal az Orbán-Putyin találkozó előtt a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Oroszországnak nagyon imponáló, ahogyan Orbánék megválasztják a partnereiket és Magyarország politikájának önállóságát méltatta.

Ahogy ebben az orosz–ukrán válsággal részletesen foglalkozó cikkünkben írtunk, az ukrajnai konfliktus feloldására tett ajánlatában Moszkva lényegében kiherélné a közép- és kelet-európai NATO-tagok védelmi garanciáit. A szuverenitását az EU-val szemben gyakran harcosan védelmező magyar kormány most nem szólalt meg az ügyben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!