Újabb pert nyert a Telex a Megafon ellen

Legfontosabb

2022. február 01. – 19:02

Újabb pert nyert a Telex a Megafon ellen
Fotó: Varga Judit / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét a Telex javára döntött a bíróság, keddi ítéletében a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. keresetét. A kormánypárti üzeneteket közvetítő szervezet több írásunk miatt is beperelte lapunkat, azt, amelyben kedden döntés született, a Lájkbajnokság sorozatunk egyik cikke miatt indították. Azonban ahogy néhány nappal ezelőtt, most is a Telexnek adott igazat a bíróság. Azért pereltek be minket, hogy rakjunk ki helyreigazítást arról, szerintük valójában nem közpénzből működnek, a bíróság szerint azonban erre nincs szükség.

A keddi ítélet indoklásában a bíróság egyrészt kimondta, hogy a kifogásolt szövegrészben nem is azonosítható be egyértelműen a Megafon, másrészt a törvényszék ismét hangsúlyozta, a szervezet működésével kapcsolatban levonható az a következtetés, hogy akár közpénz is juthatott a cégbe. A Megafon korábban azt állította, magánadományokból működik. A törvényszéki döntés szerint a közpénzekkel kapcsolatos témákban nagy teret kell engedni a sajtónak, ráadásul nem is szimplán közérdeklődésre számot tartó ügyről van szó a bíróság szerint, hanem egészen konkrétan közügyről, hiszen a közpénzek felhasználásának mikéntje annak számít.

A Megafon által lapunk ellen indított perek közül az elsőben múlt héten született bírósági döntés első fokon, az ítélet részletes indoklásában kiemelték annak fontosságát, hogy a közpénz útjának és felhasználásának átláthatónak kell, kellene lennie. Az akkori cikkünkkel kapcsolatban kiemelték azt is, a közpénzre vonatkozó sejtésünket az Alapjogokért Központ és a Megafon nem oszlatta el, ugyan nem is erősítették meg, de az adatigénylésünkre nem válaszoltak érdemben.

Az eredetileg közpénz jellegű forrás útja nem követhető, az rejtve marad – fűzte hozzá a bíróság a múlt heti ítéletben. Hangsúlyozták azt is: cikkünk közérdekű vitához járul hozzá, ahhoz, hogy a sajtó gyakorolhassa „őrkutya” szerepét. A közérdekű kérdések megvitatásának szabadsága pedig kulcsfontosságú egy demokratikus társadalom szempontjából, olvasható az egyelőre nem jogerős ítélet indoklásában.

Az Orbán-kormány üzeneteit felerősítő, jól felépített influenszerhálózattal működő Megafon tavaly emelkedett a legtöbbet költő magyar facebookos közéleti hirdetők közé, a Facebook Ad Library adatai szerint december 31-én átlépték az 500 millió forintos álomhatárt is.

Ha te is fontosnak tartod a kíváncsi, korrekt, kritikus sajtót, akkor legyél a rendszeres támogatónk! A Telex működéséhez elengedhetetlenül fontosak a támogatóink!

Kövess minket Facebookon is!