Büntetőfékezés után verekedés tört ki két autós között a Kerepesi úton

2022. január 30. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

A bpiautosok.hu egyik olvasójának fedélzeti kamerája felvette, hogyan verekedett össze két autós a Kerepesi úton január 29-én délután, két perccel 16 óra után. Az oldal megjelentette a felvételt az olvasójától kapott rövid leírással együtt.

Eszerint az Audi sofőrje a buszsávból bevágott a Volkswagen elé, büntetőfékezett, majd kiszállt, és odament a másikhoz. Az audis agresszíven lépett fel, amire a másik sofőr egy ponton kipattant a kocsijából, és a két férfi egymásnak esett. A verekedésben a Volkswagen eleje meg is karcolódott, jegyzi meg a bpiautosok.hu.

Az autósok körében mostanában terjedő büntetőfékezésnek eddig is voltak egészen súlyos esetei, bár egyik sem olyan kirívó, mint ez a mostani. Januárban előbb az M1-M7 bevezető szakaszán épp a közútkezelő kamerái előtt sikerült egy furgonnak, szintén jobbról előzés után úgy büntetőfékeznie, hogy bár a büntetni kívánt autó(s) nem sérült meg, mögötte több autó is ütközött, majd az M7-esen okozott balesetet – és így tíz kilométeres dugót – egy büntetőfékező autós; ez utóbbi sofőr ráadásul a közútkezelő szerint el is hagyta az eset után a helyszínt.

December elején a rendőrség prevenciós filmet készített az elmúlt években elterjedt büntetőfékezések visszaszorítása érdekében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!