444: Schadl György görcsösen ragaszkodott az autója kék villogójához, hogy a buszsávban csapathassa
2022. január 25. – 08:51
Schadl György minden követ megmozgatott, hogy visszaszerezze a szabálytalanul használt kék villogót az autójára, amivel tilosban parkolhatott, és a buszsávot is használhatta, derül ki a 444 Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagát feldolgozó ötödik nagy anyagából.
Schadl György telefonját már lehallgatták, amikor 2021. május 12-én reggel a Villányi úton megállította egy rendőr, hogy ellenőrizze, miért használ kék villogót. Schadlnál semmilyen irat nem volt, viszont nála volt a telefonja, amin fel is hívta a magán-mentőszolgálatot irányító ismerősét azzal, hogy
„egy jó képességű rendőr megállította, és baszakodik”,
majd át is adta a telefont a rendőrnek, hogy tisztázzák a problémát a magán-mentőszolgálat ügyvezetőjével.
A villogó úgy került a Škoda Superbre, hogy a Schadl cége által vásárolt autót átadták üzemeltetésre a Schadl ismerőse által vezetett magán-mentőszolgálat közhasznú nonprofit cégének, tartalékautóként. Így papíron minden rendben volt, a gyakorlatban azonban Schadl használta az autót, és a villogót is, amivel tilosban is parkolhatott, és a buszsávban csapathatta.
Schadl az ellenőrzés után azonnal lebonyolított több telefont, és bár úgy tűnt, sikerült elsimítani az ügyet, hat nappal később a rendőrség egy határozatban visszavonta a magán-mentőszolgálattól a kék villogó használatának jogát. Schadl annyira felidegesítette magát azon, hogy nem mehet a buszsávban, mint egyetlen másik ügyben sem a lehallgatás idején. A mentőszolgálat ügyvezetőjével közölte, hogy akkor kézbe veszi a dolgokat, és majd ő majd odaszól a rendőrségre.
Így is tett, egy ismerősét is ráállította az ügyre, aki megígérte neki, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságon „körbeszagolja ezt az egész történetet”, „rálép a gázra és megoldja az ügyet”. Az ismerős végül fellebbezést javasolt, mert azt az Országos Rendőr-főkapitányság bírálja majd el, és ott könnyebben tud intézni valamit.
Schadlnak közben egy főrendőr cimborája megmondta, annak idején miért kapták ki a forgalomból a villogójával: „pont eligazítás volt a BM-ben, amikor valami barom végigment előtte villogva”. Emiatt nézték át, kik jogosultak a villogó használatára.
De Schadlnak már viszketett a lába a gázpedálon, nem akart várni, ezért egy másik módszerhez folyamodott, amit a mentőszolgálat ügyvezetője javasolt neki. Az érintett orvos felesége vett egy árbevétel nélkül tengődő céget, amit átneveztek a magán-mentőszolgálat nevéhez hasonlóra, az ügyvezetője pedig az orvos lett.
Schadl kitartása sikerrel járt, mert amikor a ferihegyi reptéren november 5-én lekapcsolták a rendőrök, az autóján volt egy kék lámpa, amiről Schadl azt vallotta, hogy az autót használó cégnek orvosi tevékenysége miatt van rá engedélye. Az ügyész Škodával kapcsolatos kérdésére pedig azt mondta, hogy „megjegyzem, nekem is van PÁV vizsgám, én is járok mentőzni”. A 444 kereste az iratokban szereplő orvost, de nem akart nyilatkozni.
Volt egy érdekes mellékszála is az orvos és Schadl kapcsolatának. Az egyik beszélgetésükben szóba került egy körvonalazódó nagyobb üzlet is, amiről egy bizonyos Ádámmal egyeztettek, de elhangzott Tóni és Barbara neve is.
„Az orvos megjegyzi, miszerint a múltkor volt Ádámnál is, a Tóninál is, meg a Barbaránál is. Tóni normális volt. Schadl említést tesz egy nagyobb történetről, amiről már beszéltek, és ami körvonalazódik.”
Hogy mi lehet ez az ügy, amiről
„úgy néz ki, a 35 év nem megy le, de egy tíz, húsz évvel kiudvarolják a történetet”, és amit „22 január 1-el kell áterőltetni”,
már nem derül ki a lehallgatási dokumentumokból.
A 444 sorozatának korábbi részében többször felbukkant Nagy Ádámnak, Rogán Antal kabinetfőnökének a neve, akinek egyetemi vizsgákat intézett Schadl, és akinek a cégén keresztül tavaly októberben megvette a Végrehajtói Kar több százmilliós budapesti irodaházát. Rogán Antal feleségét Barbarának hívják, ugyanakkor a jegyzőkönyvben semmi sem utal arra, hogy róluk lenne szó.
A Schadl–Völner-ügy december 7-én robbant ki, amikor a Legfőbb Ügyészség közölte, hogy a fideszes parlamenti képviselő, akkori igazságügyi államtitkár Völner Pál a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.