Donáth Anna és Hadházy Ákos feljelentik a magyar kormányt a 4iG miatt

2022. január 19. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Facebookon jelentette be Hadházy Ákos, hogy Donáth Anna EP-képviselővel közösen feljelenti a magyar államot az EU-nál a 4iG tiltott támogatása miatt”.

A politikusok levelet írtak az Európai Bizottságnak, hogy állapítsák meg:

„a cég működése nemzetbiztonsági kockázatot rejt, és nincs rendjén, hogy az állam hagyja, hogy ennyi kritikus infrastruktúra kerül egyetlen magántulajdonos kezébe”.

A 4iG nemrég vásárolta fel a Digi Távközlési Szolgáltató Kft.-t, tranzakció értéke 625 millió euró volt. A Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó 4iG az állammal kötött stratégiai megállapodása értelmében az Antenna Hungária Zrt.-be apportálja majd telekommunikációs érdekeltségeit, amellyel a 4iG többségi tulajdont szerez a vállalatban.

A tervek szerint a fúzió eredményeként új regionális távközlési holdingvállalat jön majd létre, amelynek hazai érdekeltségei (Antenna Hungária, Digi, Invitel, Invitech, AH Net) a nyugat-balkáni régióban folyamatban lévő akvizícióknak köszönhetően további távközlési vállalatokkal egészülhetnek ki.

Donáth és Hadházy szerint ha létrejön az üzlet, „ez azt jelentené, hogy Orbán Viktor bizalmasának kezében lenne a műsorszórás, az állami gerinchálózat, a műholdas kommunikáció és az optikai hálózat jelentős része.”

Az Európai Bizottságnak írt levelükben azt kérik, hogy

  • vizsgálja meg, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal a versenyjogi szabályok alól felmentést biztosító „nemzetstratégiai jelentőségű összefonódást” lehetővé tevő jogszabály.
  • vizsgálja meg, a felvásárlásokat európai versenyjogi szabályok szerint is, hiszen a cég tevékenysége határokon átívelő.
  • vizsgálja meg, a cég tiltott állami támogatása-e az MFB 100 milliárd forintos, és az MNB 84,45 milliárd forintos pénzügyi segítsége.

A 4iG terveiről itt írtunk korábban cikket.

Kövess minket Facebookon is!