Hajdu Balázs vitorlázó is indul a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjáért

2022. január 17. – 10:35

Másolás

Vágólapra másolva

Bejelentkezett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjára Hajdu Balázs olimpiai vitorlázó – írja az MTI. A korábbi elnököt, Kulcsár Krisztiánt december végén mondatták le posztjáról bizalmi szavazással, miután a korábbi közgyűlést követően megingott benne a bizalom. Bővebben ebben a cikkünkben írtunk a kialakult helyzetről.

Az ügyvédként dolgozó Hajdú Balázs a döntés bejelentésekor az MTI-nek elmondta, mivel a MOB a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyetlen hazai partnere, sok olyan lehetősége van, ami jelenleg nincs kihasználva. „Én ebben tudok segíteni, mert a mediáció, az érdekegyeztetés úgymond a véremben van. Szeretném szakmailag elsimítani a ráncokat, és javaslom, használjuk ki, amit a MOB tudhatna” – nyilatkozott a 2000-es sydney-i és a 2004-es athéni játékokon indult vitorlázó, akinek van sportdiplomáciai tapasztalata is, mivel 2005-től a Nemzetközi Finndingi Szövetség elnöke.

Kiemelte, hogy más nemzeti bizottságok nagyon erősek ezen a téren, példaként említve a cseheket, akik egy remek programot raktak össze, a NOB pedig örömmel fogadja az ilyen aktivitást, és ad „pénzt, paripát”.

„A MOB csiszolatlan gyémánt, amely mindig is érték marad, de ha megcsiszolgatjuk egy-két oldalát, akkor szebben ragyog” – fogalmazott a 46 éves Hajdu Balázs, aki mellett Gyulay Zsolt tekinthető jelenleg elnökjelöltnek. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos múlt csütörtökön, a Nemzeti Sportnak jelentette be, hogy indul a posztért. A jelöltek szerdáig jelentkezhetnek, az elnökválasztó közgyűlést pedig január 29-én tartják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!