Megszakadt a lájkbajnokság történetének leghosszabb győzelmi sorozata

2022. január 9. – 15:43

Megszakadt a lájkbajnokság történetének leghosszabb győzelmi sorozata
Kép: Varga Judit / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Boldog új Lájkbajnokságot kívánunk mindenkinek 2022 első munkahetének vasárnapján; az új évvel hivatalosan is elindul a választási kampány, mi pedig továbbra is itt vagyunk, hogy ennek a közösségi médiás lecsapódását figyelemmel kísérjük. Politikusok és utánfutóik facebookos aktivitása és népszerűsége, elemzés, bizarr részletek, meglepő tanulságok.

Az év első hetei tavaly totális uborkaszezont hoztak a közösségi média politikai hadszínterén, heti 100 ezer lájk alatt lehetett lájkbajnokságot nyerni, amivel egyébként erősebb heteken a top10-be is alig lehet bekerülni. Na, idén ez nem így történt. Bár kicsit alacsonyabb sebességfokozatba váltottak a politikusok, és leginkább a rutinból lehozott szilveszteri-újévi gyakorlatok termelték a lájkokat, azért jóval erősebb volt a tempó, mint tavaly ilyenkor. Csak egy jellemző adat: 2021 első két hetében összesen 1,4 millió interakciót hozott össze a 15-ös élmezőny, most egy hét alatt több mint másfél milliót. Egyébként kétmillió felett beszélhetünk igazán durva hétről; tavaly összesen 8 ilyen volt.

Lássuk az év első toplistáját, mennyi lájkot gyűjtöttek a héten a politikusaink:

Heti interakciók
1.Varga Judit206 000
2.Jakab Péter163 000
3.Dúró Dóra161 000
4.Karácsony Gergely138 000
5.Zsigmond Barna Pál131 000
6.Márki-Zay Péter99 000
7.Hadházy Ákos86 000
8.Németh Zsolt85 000
9.Kocsis Máté77 000
10.Orbán Viktor75 000
11.Ujhelyi István68 000
12.Szijjártó Péter61 000
13.Rétvári Bence58 000
14.Jámbor András52 000
15.Gyurcsány Ferenc52 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a december 31. és január 7., péntek reggel 7:37-től péntek reggel 7:37-ig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Hová lett Orbán Viktor?

A miniszterelnök kora ősz óta dominál egészen nyomasztóan a toplistán, volt egy 11 hetes győzelmi sorozata, és most az év végén még egy öthetes – ez szakadt meg most, méghozzá egy roppant halvány 10. helyezéssel. Ezt írd és mondd, kettő darab posztból hozta össze, egy szilveszterkor, egy vízkeresztkor, és slussz. Ami az őszi szezon heti 20-30 posztos átlaga után elég látványos megtorpanás, mintha szabadságra ment volna, vagy munkalassító sztrájkba kezdett volna a teljes közösségi médiás stáb. Ez elég érthetetlen, azok után főleg, hogy egész ősszel látványosan erőltették a facebookozást, rengeteg konzerv poszttal, hirdetésekkel, mindennel. Érdekes, hogy Szijjártó Péter is nagyot fékezett ezzel egy időben, ő a heti 40-50 posztos tempóról 10-re.

A könnyített pályán Varga Judit magabiztosan húzta be a győzelmet, ez legutóbb 2020 decemberében sikerült neki (egyébként akkor is úgy, hogy Orbán szokatlanul inaktívra vett egy hetet). A szokásoknak megfelelően leginkább a családdal-gyerekekkel pózolós, és a sportolós (most éppen síelés, lövészet), illetve váratlan innovációként ezek hibridje, a családdal-gyerekekkel-sportolókkal pózolós tartalom vitte a prímet nála.

Die Neue Fidesche Welle

Egyre látványosabb a fideszes új hullám feltörése a toplistán, ez elsősorban Zsigmond Barna Pált és Németh Zsoltot jelenti, akik már stabilan előzik a Kocsis Máté, Novák Katalin és Varga Mihály nevével fémjelzett hagyományos fideszes B-vonalat. Ez azért zavarba ejtő, mert mind a ketten számottevő egyéniség, vagy eredeti tartalom nélkül, gyakorlatilag rajongói oldalként üzemeltetik a Facebookjukat, Orbán-fotókkal, idézetekkel, és olyan fantáziadús posztokkal, mint „Orbán Viktort választaná kormányfőnek a magyarok döntő többsége.”, vagy „Minden kutatás azt mutatja, hogy marad a Fidesz-KDNP kormányzat.”, vagy „Az elmúlt 100 év legsikeresebb 10 évét tudhatjuk magunk mögött. Célunk a saját lábán álló, erős Magyarország.” (ez volt a hét három legsikeresebb posztja Zsigmondtól).

A jelenség tipikus illusztrációja Németh Zsolt posztja, amiben épp azzal dicsekszik, hogy bekerült a Lájkbajnokság egyik toplistájára egy videója, és hosszú tömött sorban gratulálnak neki kommentben fideszes politikusok és megmondóemberek ehhez, hajrá Zsolt, szép munka, csak így tovább, satöbbi. A videó Orbán egy parlamenti felszólalásából egy részlet, nem Németh Zsolt készítette, nem ő szerepel rajta, nem ő találta, nem helyezte új kontextusba, csak kitette az oldalára x+egyedikként. Úgy tűnik, mostanában ez a közösségi médiában a fideszes siker titka.

És ha már itt tartunk, mindenképpen meg kell emlékeznünk Zsigmond és Németh közös fotójáról, amin élőben mutatják be a Napirajz-karikatúrák politikusainak jellegzetes, méterhosszú cipőit.

Mindeközben az ellenzék

Az ellenzéki oldalon továbbra sem látszik túl nagy élet, mintha az előválasztás óta üresbe lenne téve a sebességváltó, és csak lendületből gurulna az autó. Vannak váratlan hiányzók (Szabó Tímea, Dobrev Klára), váratlan feltámadás (Karácsony Gergely), és páran, akik hozzák a szokásosat (Jakab, Márki-Zay, Hadházy, Ujhelyi). De komolyabb nekirugaszkodásnak, igazi tűznek nem igazán látni nyomát, ez pedig úgy tűnik, átragad a politikusokról a követőtáborokra is. Pedig hát téma, amit ütni lehetne, van bőven.

It's all 'bout the money

Mivel a fizetett posztokra költött pénz toplistájára már hosszú hetek óta alig-alig fér be bárki is a Megafon propagandista-influenszerei mellé, mostantól a teljes Megafon-istálló költéseit egyben kezeljük (és a legnagyobb ellenzéki propagandaoldal-hálózat Ezalényegét is). Így egyrészt új szereplők is felbukkanhatnak a listán, másrészt még látványosabban kijön, micsoda irdatlan mennyiségű nemközpénz áramlik a kormány aktuális üzeneteivel mindig 100%-osan egybevágó megafonos hirdetésekbe. (Ha valakit érdekel a részletes bontás a Megafon-istállón belül: Déri Stefi 11,5 millió, Bohár-Deák 6-6, Rákay Philip 5, Trombitás 3,5, Kötter 2, központi Megafon oldal 3)

A legérdekesebb új szereplő a Covidoltás.info, ez az oldal ránézésre a kormány hivatalos koronavírus-tájékoztató oldalának az ikertestvére – csak míg ott a kormány sikerpropagandájával vannak körbepakolva az információs anyagok, itt a járványkezelést kritizáló, a rossz híreket hangsúlyozó cikkekkel. Az oldal mögött egyébként az Ezalényeget kiadó cég áll.

Érdemes megjegyezni, hogy bár Orbán Viktor váratlanul inaktív volt a héten, azért egy bő milliócska elment a posztjai megtámogatására. Orbán hirdetéseit általában elég részletesen célozva terítik, sok verzióban, a héten például 85 különböző kampánya futott a miniszterelnöknek. Megnéztük, kik voltak a szilveszteri lakodalmas-mulatósra hangolt kampányvideó szponzorációjának célkeresztjében, ami messze a hét legnépszerűbb posztja volt a magyar politika világában. Lehet tippelni, a toplista mögött jövünk a megfejtéssel.

Hirdetésre költött pénz
1.Megafon37 100 000
2.Aktuális4 000 000
3.Ezalényeg3 700 000
4.Erősítő.hu2 100 000
5.Márki-Zay Péter1 700 000
6.Covidoltás.info1 300 000
7.A Legnagyobb Vállalkozás1 300 000
8.Orbán Viktor1 200 000
9.Fidelitas1 000 000
10.Dúró Dóra800 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a december 29. és január 4. közti időszak költéseit mutatják.)

Szóval az előre, és nem hátra irányuló epikus miniszterelnöki kampánycsűrdöngölést specifikusan főleg Borsod és Szabolcs-Szatmár (és egy kicsit Nógrád) megye lakóira lőtték. Nem igazán merünk messzemenő következtetést levonni ebből a tényből.

Boldog újat!

Az előbb jól elspoilereztük, mi volt a hét legtöbb lájkot termelő posztja, hát lássuk is a teljes toplistát, aki arra számít, hogy a szilveszteri és újévi posztok fognak dominálni, az egészen reálisan látja a helyzetet.

  1. Orbán szilveszteri videója – 56 ezer interakció
  2. Jakab Péter szilveszterkor, pezsgővel – 33 ezer
  3. Varga Judit szilveszterkor, férjjel – 30 ezer
  4. Novák Katalin szilveszterkor, férjjel és pezsgővel – 28 ezer
  5. Karácsony Gergely január első munkanapján, „Ma reggel bejövök a Városházára és képzeljétek, még mindig megvan. Pedig állítólag eladtuk.” – 26 ezer

A Monty Python sírva könyörög a receptért

Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet behúzott posztok következnek, amivel kicsit rá is lépünk az abszurd humor útjára.

  • A legtöbb megosztás és a legtöbb szívecske: Orbán mulatós kampányvideója
  • A legtöbb komment: Dúró Dóra cigányozik egy erőset az új év elsőszülött babája kapcsán
  • A legtöbb mérges emoji: Kocsis Máté először kicsit kiforgatja Márki-Zay halott fideszes nyugdíjasokról szóló szavait, aztán jól felháborodik rajtuk
  • A legtöbb meglepett emoji: Ujhelyi István bedobja, hogy „a Pegasust gyártó cég felmondta a szerződését a magyar kormánnyal, mert visszaéltek a programmal” (ami valójában nem egészen így történt)
  • A legtöbb szomorú emoji: Gyurcsány gyászposztja Homonnay Gergelyről
  • A legtöbb nevető emoji: Ujhelyi, „Vajon Orbánnak lesz elég bátorsága kiállni Márki-Zay Péterrel egy vitára?”

Dúró posztja különösen vicces, egyrészt az a részlet, hogy a sajtónak szétküldött közleményhez képest szemérmesen kihagyta a facebookos szövegből a „Nem lehetünk Cigányország!” kiszólást, másrészt meg a jelenség, amikor a kommentfolyamban az újhullámos (az oltásellenességgel bevonzott) szimpatizánsok rácsodálkoznak a rasszizmusra, és felháborodnak rajta, hát ilyen szintet a szürrealizmusban Dali óta senki nem ért el.

A legtöbb megosztás

Az ég kék, a fű zöld, Hadházy magabiztosan nyeri a legtöbb megosztás versenyét, a fideszesek alaposan lemaradnak. Oszoljanak kérem, nincs itt semmi extra látnivaló.

Heti megosztások
1.Hadházy Ákos18 600
2.Dúró Dóra9 700
3.Márki-Zay Péter9 000
4.Jakab Péter8 200
5.Ujhelyi István7 400
6.Z. Kárpát Dániel6 200
7.Karácsony Gergely6 200
8.Szabó Tímea5 900
9.Varga Judit5 800
10.Orbán Viktor5 700

Újszülöttek és boomerforradalom

A virális posztok toplistáján egy olyan politikust köszönthetünk, aki régóta Facebook-börtönben van, durván le van tekerve az elérése, és most ennek ellenére eljutott addig, hogy tényező legyen a lájkbajnokság egyik versenyszámában.

  1. Novák Előd cigányozik, copy-paste ugyanaz a szöveg, mint Dúró Dóráé (pontosabban Dúró posztja idézi Novákét) – 138,4x szorzó
  2. Dobrev Klára újévköszöntő posztja – 25,5x
  3. Tuzson Bence újévkor a gyerekével – 21,8x
  4. Novák Előd azon háborog, hogy az MTI nem hozta le a cigányozós közleményét – 14,7x
  5. Harrach Péter újévi posztja, ami egy igazi boomer emlékmű, egy kész Uhrin Benedek hommage, teljesen értelmezhetetlen emojizással, saját magára kommentelt boldog új évet kívánással, és még arra rákommentelt tűzijátékos BÚÉK-képeslappal (mondjuk itt megtörik a tökéletesség, mert nem animált gif) – 16,6x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak)

Novák Előd posztján a 138-szoros viralitás egészen elképesztően nagy szám (tavaly egész évben egy politikus sem produkált 100 fölötti adatot ezen a skálán), ez úgy jöhetett ki, hogy tényleg a nulla közelébe van süllyesztve az elérése, és ehhez képest abszolút csillagászati az a 6000 interakció, ami összejött most neki. Az MTI cenzúrájára panaszkodó posztja szuperironikus, hiszen épp azon a Facebookon írja ezt, aminek a „cenzúrája” elől menekült tavaly a Hundubra, aztán a kertek alatt vissza, amikor az csendben kimúlt.

Instagram

Instagramon olyasmi történt, ami legutóbb augusztus végén, konkrétan 20 héttel ezelőtt: legyőzték Orbán Viktort. A 19 hetes győzelmi sorozatnak Márki-Zay Péter tett pontot a végére, aki egyébként hónapok óta ott van már stabilan a dobogón az instagramos versenyben, jellemzően a második helyen. Most sem lehet igazából azt kimondani, hogy ő nyert, inkább Orbán vesztett, annyira ellazsálta a stábja a hetet. Márpedig heti három poszttal még a miniszterelnök körüli személyi kultusz mellett sem lehet megnyerni ezt a versenyt.

Heti interakciók
1.Márki-Zay Péter21 700
2.Varga Judit14 300
3.Jakab Péter14 200
4.Orbán Viktor12 000
5.Novák Katalin9 400
6.Karácsony Gergely7 300
7.Dúró Dóra5 800
8.Szentkirályi Alexandra5 500
9.Hadházy Ákos5 400
10.Nagy István3 400

The abyss stares back at you

A propaganda mocsarában egyre erősebb a fideszes fölény, az legjobban futó ellenzéki oldalak már csak az 5.-6. helyre fértek be a héten. A legmarkánsabb új jelenség itt a Vadhajtások előretörése, és nem sok jót vetít előre a kampányhajrára egy olyan oldal kiugró népszerűsége, ahol a szellemesség, nyelvi lelemény, és általános igényesség aktuális csúcsát az jelenti, hogy „Makizaj” néven hivatkoznak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjére.

Heti interakciók
1.Deák Dániel (Megafon)163 000
2.Vadhajtások158 000
3.Bohár Dániel (Megafon)141 000
4.Elemi.hu137 000
5.Gond-olkodó104 000
6.Nyugati fény97 000
7.Fidesz KDNP 202281 000
8.Patrióta Európa Mozgalom70 000
9.Trombitás Kristóf (Megafon)66 000
10.Számok62 000

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a 2021 eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!