Ha azt mondták, Hercegfalva, azt értették: pokol

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

Nemrég írtunk a Sopron mellett fekvő Harkáról, amit a második világháború után, Rajk László belügyminisztersége alatt azért kereszteltek át Magyarfalvára, mert azt hitték, hogy a település neve német eredetű. A németeket éppen kitelepítették, jól jött a magyarosítás, csakhogy Harka az egyik legősibb magyar településnevek egyike. A falu 1989-ben egy népszavazáson kapta vissza a régi nevét.

A cikk megjelenése után egy olvasónk jelezte, hogy Harka esete nem volt példa nélküli. A Fejér megyei Mezőfalván nőtt fel, ami 1951-ig viselte a Hercegfalva (Herczegfalva) nevet. Mielőtt kibontanánk a Dunaújváros melletti falu névváltozásának bizarr történetét, jegyezzük meg, hogy számos hasonló eset történt, főleg a magyarországi szocializmus legbrutálisabb, 1950–1953 közötti éveiben. Hercegek, németek, püspökök, királyok estek áldozatul, íme, néhány példa, messze a teljesség igénye nélkül:

• Hercegtöttös – Töttös (Baranya megye)
• Németbóly – Bóly (Baranya)
• Nemesrádó – Rádó (Zala, 1991-ben visszakapta a régi nevét)
• Püspöklele – Maroslele (Csongrád-Csanád)
• Kiskirályság – Eperjes (Csongrád-Csanád)

Hercegfalva nem tartozik az ősi települések közé, bár már vagy ezer éve lakott. Előbb a tatárok üldözték el a magyarokat, majd a törökök a kunokat. A török kiűzése után a terület a ciszterciek zirci apátságának földbirtoka volt. Hercegfalvát a zirci apát kezdeményezésére alapították 120, zömmel német jobbágycsaláddal.

A falu a nevét József nádorról, a falu védnökéről és támogatójáról kapta, aki 1796-tól 1847-ben bekövetkezett haláláig volt Magyarország nádora. (A szocializmus alatt nem igazán tanították ugyan, nagy lelkesedéssel biztos nem, de ő volt az, aki Habsburg származása ellenére támogatta a magyar reformtörekvéseket, fellépett a börtönbüntetésre ítélt magyar hazafiak érdekében, tudott – és kortársai szerint érzett is – magyarul.)

A második világháború után az itt élő németek nagy részének is a kitelepítéssel kellett szembenéznie. Ezerháromszáz embert raktak vonatra, a lélekszámhoz viszonyítva ez volt az egyik legnagyobb közösség Fejér vármegyében. Előfordult, hogy még itt voltak a németek, amikor már megjöttek az új telepesek Erdélyből, valamint Heves és Nógrád vármegyéből, és a csoportok összeverekedtek. Végül 1948-ra 504 német maradt csupán a faluban.

Ekkor még úgy volt, hogy Mohácson épül meg a vasmű, máig áll az a néhány ház, ami a kombináti lakótelep magja lett volna. Csakhogy nem lett, mert közben megromlott a két, szocializmust építő, de Sztálin szerepét eltérően megítélő ország, Magyarország és Jugoszlávia viszonya. Soha nem vallották be, hogy Mohács helyett ezért lett Dunapentele a vasmű helyszíne.

És itt kezdődtek a problémák a szomszédos Hercegfalvával.

Mert hogy nézne ki a szocialista ipar fellegvára mellett, amit ráadásul éppen Sztálinról készülnek elnevezni, egy hercegről elnevezett település? Ráadásul a névadó herceg német ajkú volt, közel kétszázezer németet meg épp most telepítettek ki az országból az egyébként éhező és még évekkel a háború után is romokban heverő Németországba.

A nem túl távoli Kajászószentpéterrel is kellett valamit kezdeni, levágták hát szegény Szent Péter nevét, Kajászóként már semmi probléma nem volt vele, hála az égnek. A közeli Szolgaegyháza neve akkor már teljesen rendben volt, mert azt már 1948-ban Szabadegyházára változtatták, hisz a szocializmusban nincsenek szolgák.

Hercegfalva végül a Mezőfalva nevet kapta, így már nem volt akadálya annak, hogy dunapentelei sztahanovisták, brigádvezetők, mérnökök spontán összegyűjtsenek 14 800 aláírást a mellett, hogy településük legyen Sztálinváros, és ugyanilyen spontán Pestre vigyék Rákosi Mátyás elvtárshoz. „Legforróbb óhajunk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóján épülő nagy művünket és városunkat, ötéves tervünk büszkeségét, a világ minden dolgozójának vezéréről, a szocializmus megvalósítójáról, a magyar nép legőszintébb, legjobb barátjáról, a nagy Sztálinról nevezhessük el” – tolmácsolta a kérést Bojér Béla sztahanovista kőműves személyesen a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárának. Rákosi a dolgozók egyhangú lelkesedésének nagyon örült, kezdeményezésüknek nem feküdt keresztbe, de figyelmeztette őket, hogy Sztálinvárosban a név kötelez.

Tíz évvel később a sztálintalanításnak már nem kerítettek ekkora feneket, a Népszabadság 10. oldalán a nyertes lottószámok (11, 15, 56, 58, 79) és a közel-keleti havazásról szóló hír szomszédságában rejtették el: Sztálinváros új neve – Dunaújváros.

Mezőfalva azonban nem lett újra Hercegfalva. A faluról szóló riportokban viszont előszeretettel élcelődtek a falu régi nevén. A Béke és Szabadság riportjában például azt írta Várkonyi Endre, hogy Mezőfalvát „a néphagyomány szerint egy félkegyelmű herceg alapította – a szomszédos papi uradalom, a zirci apátság bosszantására. De a falubeliek tovább is a papok cselédei maradtak, s ma is alig akad húsz éven felüli lakosa a falunak, aki legalább libapásztor-gyerek ne lett volna Hagyó Kovács jószágkormányzó rettegett birodalmában.” (Várkonyi különben 93 éves korában, 2020 szeptemberében halt meg.)

A Fejér Megyei Hírlap 1958. augusztus 20-i számában ünnepi riport jelent meg Mezőfalváról. „Ha azt mondták Hercegfalva, azt értették: pokol” – írta a szerző a régmúltról, majd egy gyors leltárt készített arról, hol tart most, tizenhárom évvel a kizsákmányolók elűzése után a falu (az 1300 német elűzéséről nem tett említést): „1041 rádió szól az otthonokban. Mintegy 150-en vásároltak motorkerékpárt, ketten személygépkocsit. Győrfi János parasztportáján televízió van. Hat új üzletet, éttermet,cukrászdát, két iskolát és kultúrházat építettek a községben.”

A fejlődés nem ismert határokat. Alig másfél év telt el, amikor a lap újabb riportjában már arról számolhatott be: „Húsz házon már a televízió antennája látható. Azt mondják, 20 évvel ezelőtt nem sokkal volt több a rádió, mint most televízió. A Kossuth utcát, ahol a legtöbb készülék van, »televíziós utca«️ néven tisztelik.”

Ahogy telt az idő, úgy másmilyen cikkek is megjelenhettek a falu múltjáról. 1976 októberében például a Fejér Megyei Hírlap Mezőfalvi legendák címmel közölt cikket. József nádor itt már nem félkegyelmű hercegként, hanem a magyarok számára is legrokonszenvesebb Habsburgként jelenik meg, aki „állítólag errefelé vadászott egyszer, és egy dombtetőn megpihenve sétabotját leszúrva azt mondta, hogy »Nagyon szép hely ez, az isten is arra teremtette, hogy emberek lakják: legyen hát itt falu!«️”.

A rendszerváltás után – több más, régi nevét vesztett faluhoz hasonlóan – itt is igény volt a régi név felvételére. Mondjuk, jóval a rendszerváltás után, mert a millenniumi ünnepségeken merült fel először az ötlet, írta a Fejér Megyei Hírlap 2001. október 5-én. Helyi népszavazásig azonban nem, csak aláírásgyűjtésekig jutottak az ügyben. Sokan féltek a névváltoztatással járó okmánycserétől, no meg a legtöbben már eleve Mezőfalván születtek. A nép hangjáért az újságíró természetesen a kocsmába ment, ahol ráakadt az italát kortyolgató Pista bácsira, aki így szólt: „Ötvenegy körül volt, ha jól emlékszem, akkor nem szóltak egy szót sem, de ne csúfítsák el a falunkat, hagyják meg úgy, ahogy van! Régen nincsenek erre hercegek.”

Az alapításának kétszázadik évfordulójára készülve is felmerült az ősi név felvétele, de akkor abban maradtak a helyi döntéshozók, hogy a falu túlságosan megosztott az ügyben, ez pedig beárnyékolná az ünnepet. Így maradt hát Hercegfalva Mezőfalva – mindörökké?

Mementó a faluszélen

„Mezőfalvi gyerek vagyok kiskorom óta” – mondja a jóval a névváltozás után született Márok Csaba polgármester, aki szerint a Mezőfalva név vállalható, mivel a település a Mezőföld szívében található. Vagyis nem egy olyan pejoratív név, mint a Leninváros vagy a Sztálinváros volt annak idején, és nem is olyan elhibázott, mint Magyarfalva volt Harka esetében.

A hercegfalvi múltat a mezőfalviak is tisztelik. Évente meghívják Habsburg-Lotharingiai Mihályt, a névadó József főherceg leszármazottját. József nádornak a rendszerváltás után szobrot állítottak a templomkertben, mivel a háború előtti szobrot a háború után eltávolították, csak a talpköve maradt meg.

És van még valami, ami Hercegfalvára emlékeztet. 2011-ben, amikor a település 200 éves lett, a faluhatárban, a bejövő utak mentén a Mezőfalva tábla mellé mementóként egy másik táblát is kihelyeztek, amin ez áll: Hercegfalva 1811–1951.

Cikkünk az Arcanum támogatásával készült.

Források:

• Erdős Ferenc: A Fejér megyei németek kitelepítése Németországba (A Fejér Megyei Hírlap sorozata, 1991)
• Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák–magyar lakosságcsere összefüggései. Kecskemét, 1993
• Fejér Megyei Hírlap
• Béke és Szabadság