Rágalmazás miatt bepereli Hadházy Ákost a Nemzeti Népegészségügyi Központ

2022. január 7. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Népegészségügyi Központ személyiségi jogok megsértése és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogi eljárásokat kezdeményez Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel szemben – olvasható az NNK honlapján. Az NNK Hadházy csütörtöki Facebook-bejegyzése miatt pereli be a képviselőt.

„Az országgyűlési képviselő csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésében az alábbiakat állítja: ”Feljelentést tettem hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt …„, és a bejegyzésben e mondatokat követően az országos tisztifőorvos fényképét közli. Ebből a szövegkörnyezetből és közlésből egyenesen következik, hogy az országos tisztifőorvost azonosítja az ismeretlen tettes személyével” – indokolta a lépést az NNK.

Frissítés (16:20): Hadházy Ákos Facebook-oldalán reagált a feljelentésre. Posztjában viccesnek, szomorúnak és egyben „felháborítóan arcátlannak” nevezte az NNK közleményét, és „ócska kríziskommunikációs frázisnak” tartja a beperlését. Azt írta: az NNK is tisztában van vele, hogy ha nem becsületsértésért, hanem rágalmazásért jelentik fel, akkor a parlament nem fogja kiadni a mentelmi jogát. Pedig ő szeretné, ha per lenne az ügyből, mert akkor esetleg ki kellene adniuk az adatokat a keleti vakcinák hatékonyságáról.

Azt is közölték, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az országos tisztifőorvos az oltóanyagok forgalomba hozatali engedélyei kiadásában a hatályos jogszabályok értelmében nem engedélyező hatóság. Az engedélyező hatóság a „kínai és orosz oltóanyag” forgalomba hozatali engedélyét a jogszabályi előírások alapján adta ki, amely alapján az alkalmazásuk történt és történik. A központ szerint

Hadházy Ákos nyilvános bejegyzése – szakmai hozzá nem értése és rosszhiszeműsége miatt – lejáratja a Nemzeti Népegészségügyi Központot, amelynek egyik közfeladata a járványügyi védekezés, és ezzel a lakosságot szándékosan félrevezeti.

A központ szerint Hadházy közvetlenül és súlyosan veszélyezteti a járványügyi védekezést, megkérdőjelezi a védekezésben részt vevő szakemberek szakmai hitelességét, a védekezés módszereiben aláássa a közbizalmat, ilyen és hasonló megnyilvánulásaival az oltásellenes mozgalmat erősíti. „Az országgyűlési képviselő nemtelen támadása kizárólag a politikai haszonszerzésből születhetett” – írják, majd azt is hozzáteszik, hogy a Magyarországon alkalmazott valamennyi oltóanyag hatékony és biztonságos.

Hadházy Ákos csütörtökön hivatali visszaélés és foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt tett feljelentést, amelynek teljes szövege itt olvasható.

A képviselő leírta, hogy a Transparency International Magyarország még 2021. december 21-én tette közzé közérdekű adatként az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) „Sinopharm-” és a „Szputnyik V” oltóanyagok hazai engedélyezésével kapcsolatos iratokat. Az OGYÉI az iratok egy részét kitakarta a bírósági tiltás ellenére.

Hadházy viszont ezeket a részeket láthatóvá tette, mivel rosszul takarták ki, és ennek alapján fordult a rendőrséghez. Figyelmeztetett arra, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vakcinát sem hagyta jóvá a mai napig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!