Újból letartóztatták a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottjait

2022. január 6. – 10:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék (FT) újból elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. A rendelkezésre álló információk alapján egy vállalkozás vezetői azzal bízták meg az egyik gyanúsítottat, hogy ölesse meg a sértettet, aki több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik. A megbízók attól is tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárásban a sértett terhelő vallomást tehet rájuk.

A törvényszék közleményében nem nevezték meg az áldozatot, de Katzenbach Imréről van szó, az MTK egykori futballistájáról. A három férfi bő két hetet tölthetett nyomkövetős házi őrizetben, most újra börtönbe kerülnek.

Korábban azt írtuk az ügyről, hogy a gyilkosság megszervezését elvállaló ember egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással. Utóbbinak azt ígérte, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, harmadik társuk pedig hárommillió forintért csatlakozott.

Az elkövetők a sértettet egy külterületre vitték, ahol több ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és földdel befedték. Az áldozatot 2015. augusztus 31-én – 2009. október 15-i hatállyal – holtnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

Tavaly májusban arról számoltunk be, hogy elfogták az egykori focista gyilkosait, majd pedig arról, hogy a Katzenbach-gyilkosság kulcsszereplője vádalkut kötött, így jutottak el a rendőrök a rapper Curtis testvéréhez is.

Arról is beszámoltunk, hogy Katzenbach Imre kiterjedt számlagyárat működtetett Sülysápon és Tápiószecsőn, és belekeveredett az egyik legtitokzatosabb, legsötétebb magyar céges bűnügybe, az Eclipse történetébe, ami a 2000-es évek végén robbant ki. Az autók eredetiségvizsgálatának informatikai rendszereit kialakító és üzemeltető Eclipse, szolgálati kapcsolatokkal is rendelkező cég ügyének ezer ága és boga volt, de a gyanú szerint a baloldali kormányok alatt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához (KEKKH) tartozó projekteken több tízmilliárd forint közpénzt elnyerő és ebből impozáns eredményt elérő cég számlagyárak segítségével is csökkentette nyereségét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!