Elfoghatták az egykori MTK-s focista gyilkosait

2021. május 11. – 16:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Készenléti Rendőrség kedd hajnalban egyszerre több helyszínen is lecsapott a 2009-ben meggyilkolt K. Imre MTK-s focista ügyében. Az elfogásokat a Terrorelhárítási Központ egységei hajtották végre, írja a police.hu.

A 45 éves K. Imre 2009-ben tűnt el XVII. kerületi otthonából. A nyomozók 2020. október 23-án Baranyajenő térségében találták meg, és azonosították földi maradványait. Kiderült: emberölés áldozatává vált. A bűncselekmény elkövetésével a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila, 50 éves magyar állampolgárt korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesten és Gyömrőn most elfogott három személy közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót mint felbújtót gyanúsították meg kedden a nyomozók.

Mindhárom személyt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásukra a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészség felé, közölte a rendőrség.

A Blikk információi szerint a kedden elfogott három ember egyikére a Liszt Ferenc Repülőtéren csaptak le a rendőrök. A lap úgy tudja, az egyik biztonsági cég alkalmazottait (a két másik gyanúsítottat) az egykori MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre eltűnésével és megölésével összefüggésben vette őrizetbe a Készenléti Rendőrség.

A lap szerint az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is többéves börtönbüntetés várt.

A visszavonult labdarúgó kiterjedt számlagyárat működtetett Sülysápon és Tápiószecsőn, és belekeveredett az egyik legtitokzatosabb, legsötétebb magyar céges bűnügybe, az Eclipse történetébe, írtuk tavaly év végén, amikor a holttestet megtalálták. Az ügy háteréről szóló összefoglalónk itt olvasható.