Orbán vagy Jakab volt a Facebook királya 2021-ben?

2022. január 5. – 07:05

Orbán vagy Jakab volt a Facebook királya 2021-ben?
Illusztráció: szarvas / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ha vasárnap, akkor lájkbajnokság a Telexen – valahogy így kezdtük az immár ötven-valahány epizódra visszatekintő sorozatunk minden egyes részét az elmúlt bő egy évben. Most pedig eljött az idő egy szerdai különkiadásra, amiben visszatekintünk a 2021-es év történéseire a közösségi média politikai kommunikációs terében, összefoglaljuk, mi minden történt, és megpróbáljuk megállapítani, ki volt az év lájkbajnoka.

Ha nem követte volna az eseményeket, a címmel már akkor is elárultuk: facebookos politizálásban Orbán Viktor miniszterelnök és Jakab Péter Jobbik-elnök párharca volt a 2021-es év. Illetve a párharc talán nem is jó kifejezés, hiszen amikor Jakab pörgette a csúcsra a lájkvadászatot (kora tavasztól nyár végéig), akkor Orbán stábja lazsált hónapokon keresztül; illetve fordítva, Orbán kora ősszel robbantotta be a facebookos kampányt, és ezzel párhuzamosan Jakab vett vissza jócskán az aktivitásból. Nagyjából az ellenzéki előválasztással egy időben indult a nagy fideszes offenzíva a közösségi médiában, ezt érezni a reklámköltéseken, és úgy általában a kormánypárti politikusok online viselkedésén: úgy posztolnak, kommentelnek egymáshoz és osztják tovább Orbán bejegyzéseit, mintha kötelező lenne (egyébként valószínűleg tényleg kötelező, és ez alól csak egészen magas polcokon lehetnek kivételek: Rogán, Pintér, Palkovics, Matolcsy).

Ezt a jelenséget és a lájkbajnokság tavalyi 52 fordulójának eseményeit animált formában külön is bemutattuk kicsit bővebben, de legyen meg most itt is az illusztráció, mielőtt továbblépünk:

Ezzel a lendülettel rá is térhetünk a nagy, 2021-es összefoglaló toplistára, ami azt mutatja, hogy az egész évben mennyi interakciót hoztak össze a politikusok:

Éves interakcióklájk/poszt
1.Orbán Viktor12 280 00017 400
2.Jakab Péter11 130 00010 200
3.Karácsony Gergely7 560 0006800
4.Szijjártó Péter7 530 0003900
5.Varga Judit7 020 0007400
6.Hadházy Ákos6 370 0004900
7.Szabó Tímea5 160 0004800
8.Dobrev Klára4 350 0004 000
9.Gyurcsány Ferenc4 300 0008100
10.Kocsis Máté3 680 0006900
11.Dúró Dóra3 450 0002100
12.Ujhelyi István3 290 0001800
13.Z. Kárpát Dániel3 000 0001300
14.Zsigmond Barna Pál2 940 0001500
15.Fekete-Győr András2 610 0002500

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a 2021. január 1. és december 31. közti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, tízezerre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol.)

A miniszterelnök aránylag kényelmes előnnyel nyerte meg az évet, ráadásul úgy, hogy jóval kevesebbet posztolt, mint a nagy vetélytárs Jakab (704, illetve 1095 bejegyzés). Mögöttük óriási lemaradással jön a mezőny, és láthatóan hatalmas harc volt a dobogó harmadik helyéért Karácsony Gergely és Szijjártó Péter között, végül előbbi előnye 4 ezrelék lett a végén, ez abszolút a célfotó kategóriája. Megjegyzendő még, hogy Márki-Zay Péter oldala jó pár hónapon át le volt tiltva, és azalatt egy másik csatornát használt – ha a kettő interakcióit összeadjuk, 3,8 millió körüli eredmény jön ki, ami a 10. helyre lenne elég.

A lájk/poszt oszlop szépen megmutatja, mi Orbán (és kisebb mértékben Jakab) nagy erőssége: irdatlanul magas az egy posztjára jutó átlagos reakciószám. Magyarul bármit is posztol, szinte a tartalomtól függetlenül biztosan jön rá 5-10 ezer lájk, mintegy automatikusan, és innen indul gyakorlatilag a számláló. Aránylag fanatikus rajongótábort tudhat még a magáénak Gyurcsány Ferenc, Varga Judit, Karácsony Gergely és némileg meglepő módon Kocsis Máté. Viszont igazi spammertechnikával, nagyon sok posztból építkezve kell megdolgoznia a sikerért például Szijjártó Péternek és még inkább Dúró Dórának vagy Z. Kárpát Dánielnek. A toplistára nem került fel, de ehhez képest kiugróan jó az átlaga például Kálmán Olgának (4700), Molnár Csabának (3200), Vadai Ágnesnek (3000), Czeglédy Csabának (2900) vagy Hollik Istvánnak (2700). Jól látszik a mintázat: a DK-s politikusokban több a facebookos potenciál, mint amennyit kihasználnak.

2021 legnagyobb spammerei egyébként Z. Kárpát Dániel (2380 poszt), Szijjártó Péter (1909), Zsigmond Barna Pál (1905), Ujhelyi István (1840) és Dúró Dóra (1643) voltak.

De megközelíthetjük az éves verseny témáját más irányból is, mint például egy olimpián az éremtáblázatot. Lássuk, hogy néz ki a sorrend, ha azt nézzük, ki hányszor végzett a dobogón a heti versenyekben:

1. hely2. hely3. hely
1.Jakab Péter2285
2.Orbán Viktor2066
3.Karácsony Gergely696
4.Szijjártó Péter21010
5.Hadházy Ákos187
6.Dúró Dóra113
7.Varga Judit087
8.Szabó Tímea013
9.Dobrev Klára012
10.Gyurcsány Ferenc002
11.Márki-Zay Péter001

Itt szépen megmutatkozik, mennyire fura volt a „párbaj” Jakab és Orbán között: amikor az egyiknek éppen jól futott a szekér, a másik jellemzően kiengedett, lemaradt – így elég sok második-harmadik helyet csipegetett fel Karácsony, Szijjártó, Hadházy és Varga Judit.

De a facebookozás a politikai térben nem csak lájkvadászatból áll. Legalább ennyire fontos az elérés is, vagyis hogy mennyi ember látja az adott politikus posztjait. Ezt három módon lehet felturbózni: pénzzel megszponzorált posztokkal (ezzel ebben a cikkben most nem foglalkozunk), vagy ha sok követőnk van, vagy ha a követőink aktívan megosztják a bejegyzéseinket.

Lássuk először a „sok követője van” műfajt – ebben Orbán verhetetlen, egyrészt az egyedülálló személyi kultusza miatt, másrészt azért, mert ősidők óta ott van a politika világában, harmadrészt meg azért, mert a járvány alatt a fontos bejelentéseket a Facebook-oldalára vitte, mintha nem is létezne az évi 130 milliárdból fenntartott közmédia. Rögzítsük, hogy állnak most a facebookos követőtáborok, az ábrán 100 ezer követő felett látszanak az aktív politikusok:

(Csak egy gyors felsorolás, ki van még 50 ezer fölött: Varga Mihály, Varga-Damm Andrea, Donáth Anna, Stummer János, Botka László, Lázár János, Vadai Ágnes, Bencsik János, Szentkirályi Alexandra, Gulyás Gergely, Cseh Katalin, Dömötör Csaba, Fekete-Győr András, Gurmai Zita, Nagy István, Z. Kárpát Dániel.)

De legalább ennyire érdekesek a trendek is, vagyis hogy tavaly kinek mennyivel sikerült növelnie a táborát. Itt Jakab fölénye egészen nyomasztó, közel 200 ezer új követő egy év alatt roppant figyelemreméltó teljesítmény. A másik kiugró adat Márki-Zay Péteré, aki gyakorlatilag az ősz óta megduplázta a követőtáborát:

Végül lássuk a megosztások toplistáját. Aki rendszeresen olvassa a Lájkbajnokság epizódjait, elég jó biztonsággal megtippelheti az első helyezettet, Hadházy Ákost. Ezen a listán a szokásos módon elég halványan szerepelnek a fideszesek, ami meg is indokolja, hogy miért költenek olyan sokat szponzorált posztokra:

Éves megosztások
1.Hadházy Ákos1 370 000
2.Jakab Péter970 000
3.Szabó Tímea750 000
4.Z. Kárpát Dániel690 000
5.Karácsony Gergely650 000
6.Dobrev Klára480 000
7.Ujhelyi István480 000
8.Mesterházy Attila470 000
9.Orbán Viktor420 000
10.Gyurcsány Ferenc420 000

Fussunk egy kört Instagramon is, bár ezt a platformot a magyar politikusok túlnyomó része mostohagyerekként kezeli, és ímmel-ámmal posztolgat csak rá, az is a legtöbbször copy-paste Facebookról. Orbán előnyére itt tényleg illik az „utcahossznyi” kifejezés, de az is csak akkor, ha utcán minimum az Üllői utat vagy a torontói Yonge streetet értjük. Az mindenesetre jól látszik, kihez passzol jobban az Insta lájkvadász terepként: Novák Katalin, Márki-Zay, Szentkirályi Alexandra.

Éves interakciók
1.Orbán Viktor3 060 000
2.Jakab Péter690 000
3.Varga Judit620 000
4.Novák Katalin560 000
5.Márki-Zay Péter450 000
6.Gyurcsány Ferenc410 000
7.Szijjártó Péter400 000
8.Karácsony Gergely360 000
9.Szentkirályi Alexandra350 000
10.Hadházy Ákos270 000

Az év posztjai

Valószínűleg az eddigiek után senkit nem fog őrületes meglepetésként érni, hogy az év legtöbb lájkot kapott posztjai között Orbán arat – azt azonban nagyon érdekes látni, hogy milyen témájú posztok voltak a legnagyobb slágerek:

  1. Orbán fotója az unokákkal karácsonykor – 150 ezer interakció
  2. Orbán nemzetiszínre kivilágított stadionokkal – 136 ezer
  3. Orbán a születésnapján – 129 ezer
  4. Orbán unokával – 101 ezer
  5. Jakab a kormány válságkezelését ekézi – 97 ezer
  6. Orbán októbar 23-án a gyorsan lecserélt fideszes szlogennel („együtt a legvastagabb falon is átmegyünk”) – 94 ezer
  7. Jakab elszámoltatással fenyegeti a kormányt – 93 ezer
  8. Orbán focimeccsen, Dzsudzsák Balázzsal – 88 ezer
  9. Orbán unokákkal – 87 ezer
  10. Orbán focimeccsen – 85 ezer

Elég egyértelműen látszik, mik Orbán tuti lájkbomba témái, amikre a követői leginkább rezonálnak: nem politikai üzenetek, hanem a foci és az unokák. Mintha nem is politikus lenne, hanem egy nyugdíjba vonult rocksztár, aki már csak a hobbijának és a családjának él (amelynek egy része ugye külföldre költözött). De ha már itt tartunk, nézzük meg az élvonal további néhány versenyzőjéről is, hogy mik voltak a legsikeresebb posztjaik témái:

  • Jakab: a top 5 mind videó, amiben a kormányt ekézi és/vagy elszámoltatással fenyeget a kormányváltás után.
  • Karácsony: szelfi az ikonikussá vált ingben, a lakájmédia kigúnyolása, a Fudan Egyetem elleni ellenkezés, Covid-oltás, focimeccs.
  • Szijjártó: a nemzetközi média fakenewsozása, migránsozás, békemenet, családi szelfik.
  • Varga Judit: oltás, születésnapi fotó, Lewis Hamilton ekézése, tánc a férjével, Az ördög ügyvédje perrel fenyegetése (minden poszt mellé kötelező fotó saját magáról).
  • Hadházy Ákos: papíron független, de mindig a Fidesszel szavazó képviselők ekézése, gépfegyveres katonák az utcán járvány alatt, három mutyigyanús vidéki ügy.
  • Dúró Dóra: a top 5 mind oltásellenes poszt.
  • Gyurcsány Ferenc: a top 5-ben két orbánozás, a lakájmédia perrel fenyegetése, a vakbélműtétje utáni felépülése és egy 27 éves fotó némi öniróniával.
  • Kocsis Máté: a top 5-ben két szelfi gyerekekkel, két gyurcsányozás, egy pedofiltörvényezés.
  • Márki-Zay Péter: választási ígéretek, Fidesz-migránsozás, kéztörés.

A következő menetben lássuk az egyes reakciótípusokból a legtöbbet behúzó posztokat az évből.

A legtöbb megosztás:

  1. Jakab elszámoltatást ígér a Fidesznek kormányváltás után.
  2. Varga-Damm Andrea az oltási igazolvány ellen tiltakozik.
  3. Jakab a kormányt ekézi.

A legtöbb komment:

  1. Orbán születésnapi posztja.
  2. Orbán gyurcsányozik.
  3. Varga Judit oltást kap.

A legtöbb mérges emoji:

  1. Jakab bejelenti, hogy 10 millió forintra büntették a „ficsúr” szó használata miatt a parlamentben.
  2. Fekete-Győr posztja arról, hogy a járvány alatt Mészáros Lőrinc szállodalánca 17 milliárd forint állami segélyt kapott.
  3. Hadházy bemutatja a „független”, de a gyakorlatban fideszes képviselőket a parlamentben.

A legtöbb meglepett emoji:

  1. Jakab és a 10 milliós büntetés.
  2. Gyurcsány fotója a kötcsei jégesőről.
  3. Jakab Müller Cecíliát ekézi.

A legtöbb szomorú emoji:

  1. Orbán Kóbor Jánost gyászolja.
  2. Orbán Törőcsik Marit gyászolja.
  3. Orbán Jean-Paul Belmondót gyászolja.

A legtöbb szívecske:

  1. Orbán unokákkal.
  2. Orbán nemzetiszínre kivilágított stadionokkal.
  3. Orbán unokákkal.

A legtöbb nevető emoji (olyan posztokon, amiket tényleg viccesnek szántak)

  1. Orbán Karácsony miniszterelnök-jelölti visszalépésén gúnyolódik.
  2. Gyurcsány biankó bevallja mindenről, hogy ő van a háttérben.
  3. Szabó Tímea egy telexes fotót mutat a békemenetről, a szállóigévé vált „Orbán Viktor Alavju” transzparenssel.

A legtöbb nevető emoji (komolynak szánt, de mégis kiröhögött posztok)

  1. Varga Judit oltást kap.
  2. Rétvári Bence a minimálbér emelésével büszkélkedik.
  3. Orbán Novák Katalint jelöli köztársasági elnöknek.

Mindez nagyjából jó képet mutat arról, hogy ki milyen stílusban utazik, mennyire hajol mélyre az olcsó lájkokért, és mire vevő leginkább a követőtábora.

Végül lássuk az év legvirálisabb posztjainak toplistáját – itt aztán igazi gyöngyszemekre és egészen megmagyarázhatatlan anomáliákra bukkanhat az ember. Németh Szilárd kajapornós posztjaiból sajnos egy sem jutott be a toplistára, de sebaj, talán majd jövőre:

  1. Orosz Anna videója arról, hogy tánccal búcsúznak az újbudai diákok az iskolájuktól a tanév végén – 95x szorzó
  2. Dézsi Csaba András videója a győri állatkert kakasáról – 94x
  3. Varga-Damm Andrea tiltakozik az oltási igazolvány ellen – 89x
  4. Tordai Bence Kövér Lászlót ekézi – 73x
  5. Németh Zsolt videója arról, hogy Orbán felszólal a parlamentben – 68x
  6. Tállai András emlékezetes, kicsit megvágott videója Jakabról és egy bohócról – 66x
  7. Varga-Damm zavaros fejtegetése arról, hogy Orbán direkt arra játszik, hogy minél súlyosabb legyen a járvány, hogy aztán erre hivatkozva elhalassza a 2022-es választást – 61x
  8. Szél Bernadett bejelenti, hogy pert nyert Strasbourgban Kövér László ellen – 59x
  9. Kovács Zoltán bejelenti, hogy Orbán bejelentette, hogy a kormány befagyasztja a benzinárat – 54x
  10. Novák Előd lelép a Facebookról, és átmegy az azóta méltán elfeledett Hundub közösségi oldalra – 53x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak.)

Ja igen, a cikk címére visszatérve: akkor most végül Orbán vagy Jakab volt a Facebook királya 2021-ben? Ezt mindenki döntse el az itt elé tárt adatok alapján, mi maradunk a klasszikusnál, miszerint:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!