Szilveszterre ismét drágul a benzin, a legtöbb kúton 480 forintot kell majd fizetni

2021. december 29. – 12:55

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken tovább emelkedik az üzemanyagok beszerzési ára. Négy forinttal nő a benzin nagykereskedelmi ára, a gázolajé pedig három forinttal – írja a Holtankoljak.hu.

Ez az áremelés várhatóan a kiskereskedelmi árakban is meg fog már jelenni, és a legtöbb kút a portál szerint 480 forintos ársapka szintjére emeli az árait.

A benzin átlagára október 25-én lépte át az 500 forintos lélektani átlagárat, a dízelnél már október 11-től lehetett 500 forint fölött tankolni. November 15-től 480 forintban rögzítette a kormány a 95-ös oktánszámú benzin és a dízel literenkénti árát.

Az Országgyűlés a téli szünet előtti utolsó ülés hajrájában pedig törvénybe is foglalta a benzinár-plafont. A törvény alapján február 15-ig marad a 480 forintos határ.

Decemberre egyébként mérséklődtek az árak, több helyen is 10-15 forinttal csökkent az üzemanyag ára. Arról, hogy a befagyasztott benzinár hogyan párologtatta el a Shell jobb minőségű 95-ösét, itt írtunk, ha pedig fájdalmasan drágának találja a benzint és a gázolajat, akkor íme néhány tipp, hogy hogyan bírhatja rá a kocsiját a kisebb fogyasztásra.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!