Az UEFA meghívása alapján kapott schengeni vízumot a magyar hatóságoktól Lukasenko egyik bizalmasa
2021. december 27. – 17:01
Az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA meghívása alapján kapott schengeni vízumot a magyar hatóságoktól a belarusz futballszövetség elnöke és felesége. „A vízumot – vízumképviselet keretében eljárva – Svájc kérésére adta ki a területileg illetékes magyar konzulátus” – ezt a választ adta a Külgazdasági és Külügyminisztérium Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökének kérdésére.
Szabó december 10-én azzal a címmel adott be kérdést, hogy: „Miért ad a magyar kormány vízumot diktátorok bizalmasainak?”. Ezzel arra az ügyre utalt, hogy november végén magyar vízummal fogták el Csehországban a belarusz elnök, Alekszandr Lukasenko egyik bizalmasát, a belarusz futballszövetséget vezető Vlagyimir Bazanovot és feleségét.
Bazanovék a belarusz női labdarúgó-válogatottat kísérve utaztak Csehországba, de a cseh futballszövetség szerint ők sem Bazanovot, sem a feleségét nem hívták meg. Mivel a belarusz futballelnököt több schengeni ország – Észtország, Lettország és Litvánia is – tiltólistára tette a választási csalásokban és azt követő brutális elnyomásban játszott szerepe miatt, Csehország a feleségével együtt kiutasította az országból.
A magyar külügy korábban azt közölte, hogy Bazanovék május 21-én kaptak kilencvennapos vízumot, ezt „vízumképviselet keretében eljárva, Svájc nevében adta ki a területileg illetékes magyar konzulátus”. A vízumképviselet azt jelenti, hogy mivel a schengeni egyezmény egyes országainak nincs megfelelően nagy képviseletük minden országban, egy másik tagállammal szoktak megállapodni, hogy az a nevükben elbírálja a vízumkérelmeket.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a vízum kiadását megelőzően Svájc kiállította az érintetteknek a Covid-korlátozások miatti, beutazáshoz szükséges dokumentumot. A minisztérium szerint nem fordulhat elő, hogy olyan személynek adjanak ki vízumot, aki a schengeni tagállamok közös tilalmi listáján szerepel.