Mégis lehet népszavazás a gyerekek nemátalakító műtétjeiről az Alkotmánybíróság szerint

2021. december 16. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybíróság (AB) Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az úgynevezett „gyermekvédelmi” népszavazás egyik kérdését elkaszáló Kúria-döntést, így mégis lehet népszavazást tartani arról, hogy elérhetőek legyenek-e a nemátalakító műtétek a gyerekek számára – áll a testület tájékoztatójában.

A Kúria még októberben döntött úgy, hogy ez a kérdés nem hitelesíthető, mert a népszavazás nem irányulhat az Alaptörvény megváltoztatására, márpedig bárhogyan válaszol egy érvényes népszavazáson a többség erre a kérdésre, mindenképp az Alaptörvény módosítása válna szükségessé.

A Kúria azt is kimondta, hogy nem lehet általánosan elvonni a kiskorúak jogát bizonyos kezelések igénybevételére, mert ezzel alapvető jogaik gyakorlásától fosztanák meg őket. A gyermekeknek is joguk van az önrendelkezéshez és a testi integritásukhoz, a kezelés igénybe vételéről szóló döntés meghozatalának általános – az életkortól és döntési képességtől független – tiltása pedig az önrendelkezési jog lényegét vonná el.

A kormány emiatt fellebbezett az AB-nél, aminek most lett meg az eredménye. A testület úgy látja, hogy bármelyik válasz is kerüljön fölénybe a népszavazáson, lehetséges lesz az Alaptörvénnyel összhangban lévő jogalkotás.

„A népszavazás mint a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlás jogintézménye kiüresítéséhez vezetne, ha olyan népszavazási kérdés hitelesítését tagadja meg a Kúria, amelyből az Alaptörvénnyel összhangban álló jogalkotási megoldás is következhet”

– írják az indoklásban.

Mivel így Alaptörvény-ellenesnek látják a Kúria döntését, megsemmisítették azt. December elején több jogvédő szervezet is azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy utasítsa vissza a kormány indítványát, és hagyják helyben a Kúria korábbi döntését.

„A kormány láthatólag úgy gondolja, hogy a népszavazási kezdeményezéseit a Kúria nem akadályozhatja meg, mi viszont alkotmánybírósági beadványunkban kiálltunk a Kúria döntése mellett. A kormány alaptalanul támadja a Kúria döntését, ezért az Alkotmánybíróság nem adhat helyt a kormány kérelmének, akkor sem, ha ezzel megállítja az alkotmányellenes népszavazási kezdeményezést”

– mondta akkor Aujeszky Nóra, a TASZ jogásza a beadványról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!