Gulyás: Akkor hallottam először a Völner Pál elleni nyomozásról, amikor megérkezett a legfőbb ügyész átirata

2021. december 10. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Alkotmánybíróság legfrissebb, menekültügyi döntéséről tartott pénteki sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva azt mondta, akkor hallott először arról, hogy Völner Pál ellen nyomozás folyik, amikor a legfőbb ügyész átirata megérkezett. A témát az egyik újságíró vetette fel, a következőképpen zajlott a beszélgetés:

„Pintér Sándor belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a múlt heti kormányülésen szóba került Völner Pálnak az ügye, hogy ellene már nyomoznak, ez így van?” – tette fel a kérdést az újságíró.

„Nem került ilyen szóba a kormányülésen, de én úgy tudom, hogy nem is ezt mondta miniszter úr, ha jól olvastam a sajtóban” – válaszolta Gulyás.

Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában egyetlen szót sem mondott a hét legfontosabb közéleti történéséről.

Völner Pált Répássy Róbert váltja az igazságügyi államtitkári székben, Áder János már át is adta a kinevezési okmányát a Sándor-palotában.

Közben a Demokratikus Koalíció (DK) vagyonosodási vizsgálatot követel Völner Pál ellen. „Jogunk van tudni, hova kerültek a korrupcióval szerzett milliók: ingatlanokba, hajózási cégbe, esetleg lovardákba, vagy még mindig van valami, amit nem tudunk?” – olvasható a közleményben.

A DK a közleménye szerint felfedezett két újabb, lovardákkal foglalkozó céget, amely szerintük Völnerhez köthető. „Ma még nem tudjuk, hogy az értékes területeken, a semmiből felépült lovardáknak van-e köze a korrupcióval szerzett pénzekhez” – olvasható a közleményben.

A Völner-ügyről szóló cikkeinket itt olvashatja.

Völner Pál neve a Pegasus-ügy kapcsán kapott nagyobb nyilvánosságot, Varga Judit igazságügyi miniszter azt állította róla a Telexnek, hogy ő engedélyezi a titkos megfigyeléseket. A Karmelitánál szerettük volna megszólaltatni, de változatos magyarázatokkal hárította el kérdéseinket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!