Meghalt a kötegyáni pedofil nyugdíjas rendőr

2021. december 07. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

Négy év hat hónap börtönbüntetést kapott a Gyulai Járásbíróságon lefolytatott, majd 2021. júniusban jogerőre emelkedett per lezárultával az a 70 éves kötegyáni férfi, aki gyerekeket csalt az udvarára azért, hogy molesztálhassa őket. A férfi a büntetését már nem kezdte meg súlyos betegségére való tekintettel, november 12-én pedig meghalt – erősítette meg egyik olvasónk értesülését a Békés Megyei Főügyészség szóvivője, dr. B. Nagy Barbara.

A férfit kétrendbeli szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének ötrendbeli bűntette miatt ítélték el, és eltiltották minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyásolási viszonyban áll.

A szülők tettek feljelentést

Ahogy korábban a Telex is írt róla, a vád szerint a férfi 2019-ben erőszakoskodott egy akkor nyolcéves kisfiúval, akit több társával, köztük testvérével együtt becsalhatott az udvarára. Az idős férfi pénzt ígért, ha a gyerekek az udvarban összegyűjtik a szemetet, de segített nekik biciklit javítani, emellett pedig cigivel és alkohollal is kínálta a 10 év alatti gyerekeket.

A férfi ellen a gyermek anyja tett feljelentést még 2019 augusztusában. A nő maga ment el a férfi házához, miután gyanús lett neki, hogy kisfia egy ideje nem ér haza időben a játszótérről. A nőnek a többi gyerek mondta el, hogy napok óta a szomszédban élő idős férfi udvarán játszik a fia. Ekkor ment be a házba, ahonnan elhozta saját gyerekeit és másokat is, közülük állítólag többek meztelenre vetkőztek a házban, a férfi pedig kielégítette magát a gyerekek előtt, fogdosva a gyerekek nemi szervét. A gyerekek azt is mondták, hogy néhányuknak ezért is ígért pénzt, kétezer forintot. A gyerekek szerint nem akarta őket hazaengedni, ezért késtek. Később a rendőrség által kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították, hogy igaz, amit a kisfiú és a többi gyerek állít. Az érintett szülők ezután tettek feljelentést. B. M. azzal védekezett, hogy ittas volt, és véletlenül, játszás közben került le a gyerekről a nadrág, a bűncselekmények elkövetését tagadta.

Más ügyben is indult ellene eljárás

A férfival szemben 2020. decemberben is eljárást indított a rendőrség, akkor szeméremsértés megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe, de súlyos betegsége miatt nem tartóztatták le. A rendelkezésre álló információk szerint a férfi akkor a házába csalt egy 14 éves fiút, simogatta a vállát, és megpróbálta levenni a kabátját, de a fiú ellökte magától a férfit, és hazament. Ez az ügy végül megszűnt a férfi november 12-i halála miatt – közölte a szóvivő.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom