Súlyos beteg, ezért nem tartóztatták le az újabb szexuális bűncselekménnyel gyanúsított pedofil exrendőrt

2020. december 9. – 13:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elkezdődött, ám még nem zárult le annak a kötegyáni idős férfinak az ügye, aki ellen ötrendbeli kiskorú veszélyeztetése és kétrendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak miatt emeltek vádat. Lapinformációk szerint a férfi korábban rendőrként dolgozott egy Békés megyei településen. A 2019-re visszanyúló ügyben december 15-én történhet előrelépés, aznap ugyanis a „a bizonyítási eljárás befejezését követően érdemi ügydöntő határozat is születhet” – tájékoztatta a Telexet dr. B. Nagy Barbara, a Békés Megyei Főügyészség szóvivője.

Az ügyben már volt tárgyalás, sőt, azóta a férfit újabb szexuális bűncselekménnyel gyanúsították meg: a Narancs.hu cikke szerint a Sarkadi Rendőrkapitányság december 5-én december 5-én „szeméremsértés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 70 éves kötegyáni férfit, mert a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a házába csalt egy 14 éves fiút, simogatta a vállát és megpróbálta levenni a kabátját. A fiú ellökte magától a férfit és hazament. A rendőrség a Gyulai Járási Ügyészségen előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.”

Ám ahogy azt a Telex egyik olvasója lapunknak megírta, a férfit nem tartóztatták le. Megkeresésünkre a főügyészség szóvivője elmondta, hogy az eljárás alatt álló idős férfi ezt megelőzően és ezután is bűnügyi felügyelet alatt áll majd, ám a korábbi, településhatárig terjedő felügyeletet felváltotta az ingatlan határáig terjedő felügyelet. A döntés oka, tájékoztatott B. Nagy Barbara, hogy a férfi súlyos beteg.

„A súlyos betegségben szenvedő vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll; lakóházát csak a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása (vásárlás) érdekében és meghatározott időintervallumban, illetőleg hatósági idézés esetén és gyógykezelés igénybe vétele céljából hagyhatja el, de kizárólag előzetes bejelentés esetén, az idézés, illetőleg az egészségügyi intézmény beutalójának bemutatása mellett” – írta.

Az újabb ügyet nem vonják össze a már folyamatban lévő bírósági üggyel, azt majd később, a rendőrségi eljárás lezárulta után tárgyalhatják a végeredménytől függően.

Nyolcéves kisfiúval fajtalankodhatott

A jelenlegi ügyben a vád szerint a férfi 2019-ben fajtalankodott egy akkor nyolcéves kisfiúval, akit több társával, köztük testvérével együtt becsalhatott az udvarára. A Beol.hu korábbi cikke szerint az idős férfi pénzt ígért, ha a gyerekek az udvarban összegyűjtik a szemetet, de segített nekik biciklit javítani, emellett pedig cigivel és alkohollal is kínálta a 10 év alatti gyerekeket.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a férfi ellen a gyermek anyja tett feljelentést még 2019 augusztusában. A nő maga ment el a férfi házához, miután gyanús lett neki, hogy kisfia egy ideje nem ér haza időben a viharsarki település játszóteréről. A nőnek a többi gyerek mondta el, hogy napok óta a szomszédban élő idős férfi udvarán játszik a fia. Ekkor ment be a házba, ahonnan elhozta saját gyerekeit és másokat is, közülük állítólag többek meztelenre vetkőztek a házban, a férfi pedig kielégítette magát a gyerekek előtt, fogdosva a kicsik nemi szervét. A gyerekek azt is mondták, hogy páruknak ezért is ígért pénzt, kétezer forintot. A gyerekek szerint nem akarta őket hazaengedni, ezért késtek. Később a rendőrség által kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították, igaz, amit a kisfiú és a többi gyerek állít. Az érintett szülők ezután tettek feljelentést. B. M. azzal védekezett, hogy ittas volt, és véletlenül, játszás közben került le a gyerekről a nadrág, a bűncselekmények elkövetését tagadta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!