Media1: Öt igazgató is távozik a Mediaworkstől

2021. november 19. – 18:59

Másolás

Vágólapra másolva

Közös megegyezéssel távozik a Mediaworks öt igazgatója – írja a Media1 egy belső levélre hivatkozva.

A kormányközeli sajtótermékek kiadójának élén néhány napja változás történt: a volt washingtoni nagykövetet, Szabó Lászlót az eddigi vezérigazgató-helyettes, Kálmán Erika váltotta. A Media1 által megszerzett pénteki levélben Kálmán Erika arról tájékoztatta a Mediaworks dolgozóit, hogy:

  • Páldi Tamás szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes,
  • Arany János értékesítési és marketingigazgató,
  • Paplanos Péter innovációs igazgató,
  • Bodnár Gyula oktatási és továbbképzési igazgató,
  • valamint Nagy Tamás digitális igazgató

is közös megegyezéssel távozik. A Media1 szerint a levélben Kálmán nem indokolja a személyi változásokat. A feladatok jelentős részét egyelőre az új elnök-vezérigazgató veszi át. Páldi Tamás, Arany János, Paplanos Péter és Bodnár Gyula feladatait további döntésig Kálmán Erika látja el, míg a digitális igazgatói feladatokat Mechura Balázsra bízták.

A Mediaworks alá tartozik többek között a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport, a Világgazdaság, a Ripost, a Bors, a megyei lapok, illetve olyan portálok, mint a 888.hu vagy a Figyelő.hu.

Szabó László 2020 áprilisától kezdve volt a kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának felkérésére a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója, valamint az igazgatóság elnöke. Szabó Lászlót a kormány a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagjának is megtette tavasszal.

Kálmán Erika eddig is a Mediaworks fontos vezetője volt, vezérigazgató-helyettesként dolgozott Szabó mellett. Kálmán korábban Henrich Pecina osztrák üzletember, a Népszabadság korábbi tulajdonosának magyarországi bizalmi embere volt. A Népszabadság 2016-os bezárása után a KESMA-hoz került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!