Az állam a Mediaworks elnökét ülteti be a Richter igazgatóságába

2021. március 30. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja lesz Szabó László volt amerikai nagykövet, a kormányközeli sajtótermékeket kiadó Mediaworks jelenlegi elnök-vezérigazgatója – írja a Válasz Online.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján publikált előterjesztés szerint a Richter Gedeon Nyrt. április 15-én tartja a 2021. évi rendes közgyűlését. A dokumentumban szerepel, hogy: a Magyar Állam, mint kisebbségi részvényes képviseletében eljáró MNV Zrt. azt javasolja, hogy Szabó László volt külügyminiszter-helyettest és amerikai nagykövetet, a Mediaworks elnök-vezérigazgatóját válasszák meg a társaság igazgatósági tagjává.

A járványhelyzet miatt nem a részvényesek képviselői fognak erről voksolni, hanem a közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatóság. Az államnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül csak 5,25 százaléknyi tulajdonrésze van a Richterben, vagyis egy normál közgyűlésen nem lenne magától értetődő, hogy Szabót egyöntetűen megszavazzák igazgatósági tagnak. Az igazgatóság tagjai viszont aligha fognak szembe helyezkedni az állam akaratával, és várhatóan meg is szavazzák Szabó tagságát.

Szabó László, a Figyelőt kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója a Figyelő Top 200 gálaesten a Bálna Budapest rendezvénytérben 2020. november 5-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Szabó László, a Figyelőt kiadó Mediaworks elnök-vezérigazgatója a Figyelő Top 200 gálaesten a Bálna Budapest rendezvénytérben 2020. november 5-én – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Szabó Lászlónak van egészségipari múltja, 2010-ig az Eli Lilly and Company nevű amerikai gyógyszeripari társaságnál dolgozott, a cég kínai leányvállalatának elnökhelyettese is volt. Ezután az izraeli Teva Pharmaceutical Industries magyarországi cégét irányította, később innen „igazolt” a külügyminisztériumhoz, majd lett amerikai nagykövet.

Washingtonból egy évvel ezelőtt távozott, amikor a Mediaworks vezetői posztját ajánlották fel neki. Szabó sógora az a Szeverényi Márk, aki egy cégén keresztül rövid ideig tulajdonolta azt a közvetítőcéget, amelyen keresztül a magyar állam a kínai vakcinák beszerzését intézi. A Válasz Online tavaly ősszel arról is írt, hogy a kínai egészségügyi termékek közvetítésével foglalkozó Fourcardinal Kft. szintén Szeverényi érdekeltségbe tartozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!