Öt év börtönt kapott az SZFE-maszkot viselő nő késes támadója

2021. november 18. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék másodfokon öt év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki idén februárban késsel támadt egy nőre egy buszon Csepelen azért, amiért a nő a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival és korábbi oktatóival szolidaritást vállaló FreeSZFE-maszkot viselte.

A megtámadott nő február 25-én egy Csepelen közlekedő buszon utazott FreeSZFE-maszkban. A most jogerősen elítélt férfi, Ó. Bence amikor kiszúrta a maszkot, ideges lett, és a nőhöz odalépve kötekedni kezdett vele, majd szidalmazta és fenyegette is őt.

A vita közben a vádlott a nála lévő 8 cm pengehosszúságú késsel megszúrta a nőt az arcán.

Ezután a férfi a következő megállóban leszállt, és elmenekült a helyszínről.

Ó. Bence ellen súlyos testi sértés kísérlete és közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat. Gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol első fokon mindkét vádpontban bűnösnek találták, és hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, és hét évre eltiltották a közügyektől. Mivel a döntés ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbeztek, így az ítélet nem lett jogerős, jött a másodfok.

A Fővárosi Törvényszék aztán megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, helyesen értékelte a bizonyítékokat és indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. A büntetéskiszabási körülmények értékelésénél azonban a másodfokú bíróság lehetőséget látott a kiszabott büntetés enyhítésére.

Ezt azzal is indokolta, hogy a két vádbeli bűncselekmény motivációja azonos volt, és a súlyos testi sértés bűntette kísérleti szakban maradt. A bíróság szerint a másodfokon kiszabott büntetés mértéke elegendő a büntetési célok eléréséhez és kellő visszatartó erővel bír mind a terhelt, mind pedig a társadalom többi tagja számára. Ez az ítélet jogerős.

Az elsőfokú tárgyaláson kollégánk is jelen volt, ebben a cikkben írtunk róla bővebben. A 37 éves férfi főiskolát végzett, de – ahogy fogalmazott a tárgyaláson – korábban „mindenféle hülyeséggel elcseszte az erkölcsi bizonyítványát”, ezért az utóbbi időben építkezéseken dolgozott kisegítő munkásként. Saját bevallása szerint is „elkötelezett kormánypárti, nem pedig szélkakas”, akinek nagyon rosszulesett, hogy az SZFE-üggyel telekürtölték a nemzetközi sajtót, és lejáratták vele a hazáját.

„Számtalan hollywoodi színész pózolt a free SZFE felirattal, ez megalázó dolog volt, és rossz fényt vetett az országunkra”

– magyarázta. Áldozatával általában ugyanabban a csepeli megállóban szálltak fel reggelente a buszra, korábban is látta már „az SZFE-maszkos hölgyet”, és „minden alkalommal megbotránkozott a maszkján”. Annyira irritálta, hogy inkább későbbi járattal kezdett dolgozni járni, csak hogy véletlenül se fusson bele a nőbe. Február 25-én reggel viszont megint ugyanarra a buszra szálltak fel. „Aznap egy kedves szomszédom halálhíre miatt eleve rossz kedvem volt, robbanékony hangulatban voltam. Így gyalogoltam a buszmegálló felé, amikor megláttam az SZFE-maszkos hölgyet”, mondta a férfi az áprilisi tárgyaláson.

Ó. Bence a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon 2021. április 23-án – Fotó: Huszti István / Telex
Ó. Bence a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon 2021. április 23-án – Fotó: Huszti István / Telex

Ó. Bence azt állította, először az tervezte, hogy felajánl egy sebészi maszkot a nőnek, csak vegye le a sajátját. Nem az volt ugyanis a problémája áldozatával, hogy kikkel szimpatizál, amiatt legfeljebb csak sajnálni tudja, mondta. „Ha csak egy diszkrét kitűzőt viselt volna, elmentem volna mellette, de azzal, hogy ilyen maszkot viselt, visszaélt a véleménynyilvánítás szabadságával”, tette hozzá.

A vádlottat felháborította az, hogy a nő szó szerint, az arcán viselte a véleményét. „Hogy teheti meg azt, hogy ennyire nyíltan provokál? Fel lehetne venni egy diszkrét maszkot. Nem muszáj valaki véleményét beerőszakolni mások aurájába. Nem kellene mások érzékenységét megsértenie ezzel” – sorolta érveit, hogy végül miért döntött úgy, levágja a maszkot a nőről. A tárgyalás további részleteiről itt olvashat.

Ebben a cikkünkben pedig arról írtunk, hogy ugyanaz a férfi sebesítette meg az SZFE-maszkos nőt, aki korábban egy újságírót és egy politikust is megharapott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!