Semjén Zsolt szerint Szél Bernadett lett volna a miniszterelnök, Vona Gábor a belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc a pénzügyminiszter, ha az ellenzék nyer 2018-ban

2021. november 14. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Semjén Zsolt, a Fidesszel szövetséges KDNP elnöke köszöntötte a kongresszus résztvevőit.

Felidézte, hogy a felújított Hungexpón adott otthont szeptemberben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak és a vadászati világkiállításnak. Szerinte az ellenzék végig támadta ezt a két programot, és megpróbálta letagadni a valóságot, hogy tömegek voltak kíváncsiak a kiállításra és hatalmas siker volt.

„Ha én lennék Budapest főpolgármestere, köszönetet mondanék a kormánynak, hogy ezt a csodát megépítette Budapestnek” – mondta Semjén a Hungexpóra. Szerinte ehhez képest Karácsony Gergely ugyanúgy tagadta a valóságot, mint a többi ellenzéki. „A legfőbb szövetségesünk a valóság és a nép” – jelentette ki a KDNP elnöke a saját táborának.

Semjén Zsolt – Fotó: Huszti István / Telex
Semjén Zsolt – Fotó: Huszti István / Telex

Az Európai Unió legsikeresebb szövetségének nevezte Semjén a Fideszt és a KDNP-t, hiszen 2008 óta minden választást abszolút többséggel nyertek meg. „Most se lesz másként” – tette hozzá.

A 2022-es választás Semjén szerint a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás védelméről fog szólni.

Jó pár szót szólt beszédében az ellenzékről és miniszterelnök-jelöltjéről. Márki-Zay határontúliakhoz tett látogatását egy éjjeli bogárhoz hasonlította, aki zümmögött egy kicsit, majd nekiment a falnak. Semjén a hódmezővásárhelyi polgármestert Gyurcsány és Gyurcsányné marionett bábujának és Brüsszel kiszolgálójának tartja.

Az ellenzéknek a centrális erőteret duális erőtérré kellett alakítania – fogalmazott Semjén. A DK-Jobbik szövetséges szerinte egy reformkommunista-reformfasiszta zagyvaság, és az ellenzéki pártokat egyedül Orbán Viktor patologikus gyűlölete tartja össze. Feltette a költői kérdést a KDNP politikusa, hogy mi lett volna az országban, ha 2018-ban nem a Fidesz-KDNP nyer a választásokon, és a járvány alatt reformkommunista-reformfasiszta kormány van hatalmon.

A KDNP elnöke szerint Szél Bernadett lenne ma a miniszterelnök, Vona Gábor a belügyminiszter és Gyurcsány Ferenc a pénzügyminiszter.

Semjén arra számít, hogy 2022-ben hasonló támadás éri majd a Fidesz-KDNP-t Brüsszelből és az ellenzéktől, mint az előző két választáson, de azt ígérte, megvédik a családokat, a keresztény civilizációt és a nemzeti szuverenitást. Ehhez nagyon számít a határontúli szavazókra is, akiknek a segítségével lett meg a kétharmad 2014-ben és 2018-ban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!