Kövér László: Magyarország a normalitás kevés megmaradt bástyáinak egyike az unióban

2021. november 14. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

Kövér László napok óta bajban volt, hogy milyen újdonságot tud mondani a Fidesz kongresszusán. Az Országos Választmány beszámolója csak ürügyet ad szerinte, hogy elmondhassa a gondolatait. Úgy fogalmazott, kacérkodott a gondolattal, hogy a négy évvel ezelőtti beszédét mondja el újra, mert szerinte ma is aktuális minden mondata.

Ezután pár mondatban felidézte a korábbi eseményeket. 2011-ben arról beszéltek a kongresszuson, hogy visszarántották az országot a szakadék széléről, és már túl voltak az első külső támadásokon is, amelyekkel „megpróbáltak bennünket a magunk választotta útról letéríteni”. 2013-ban úgy fogalmaztak, hogy sorsdöntő választás előtt állnak, az volt a kérdés, hogy sikerül-e az áttörés. 2015-ben lezárták a posztkommunizmus korszakát. 2017-ben azt mondták, az előttük álló választás ismét sorsdöntő lesz, csak másként.

Kövér László – Fotó: Huszti István / Telex
Kövér László – Fotó: Huszti István / Telex

A 2022-es választás tétje ismét az Kövér szerint, hogy „mi magyarok megvédjük, ami a miénk, amiért megküzdöttünk, amiért megszenvedtünk, amiért megdolgoztunk”.

2022-ben, újra Európa védőbástyáján állva, negyedszer is győzni fogunk

– jelentette ki. Kövér szerint meg kell védeni többek közt a gyarapodást, a felemelkedést, munkaalapú gazdaságot, a családtámogatásokat, a közteherviselés új rendszerét. Meg kell védeni ezen felül nemzet határokon átívelő újraegyesítésének lehetőségét, „kultúránkat, hitünket, nyelvünket, önazonosságunkat”, Magyarország szuverenitását, önrendelkezését, nemzeti jellegét, azt, hogy Magyarország magyar országként maradhasson fenn. Meg kell védeni Európát, Európa határait, jövőjét, civilizációját a közös kulturális örökséget, Európa szabadságát, önrendelkezési lehetőségét és demokratikus rendjét.

Magyarország Kövér szerint a normalitás kevés megmaradt bástyáinak egyike az unióban.

A Fidesz egy soha véget nem érő küzdelmet vív szerint, de minden küzdelmet meg kell nyerni, hogy folytathassák a harcot. A történelem Kövér szavai szerint a Fideszt megtanította, hogy az eszükkel és a szívükkel harcoljanak. A kilencvenes években a liberálisok janicsárokká akarták nevelni a Fideszt, 2002 után pedig a posztkommunisták pedig politikailag akarták felőrölni őket, és még a brutális erőszaktól sem riadtak vissza. 2010 után erősebbek lettünk, mint valaha – tette hozzá.

A nemzetközi politikai helyzetről, a lengyel-belarusz határhelyzetről is szólt pár szót a házelnök. Úgy látja, Kelet és Nyugat urai már megint „a mi közép-európai bőrünkre” folytatják „piszkos játszmájukat”, amelyben nekünk megint „az egyelőre csak virtuális ágyútöltelék” szerepét szánják. Ha nem tudjuk Közép-Európát növekvő gazdasági erejének és lélekszámának megfelelő politikai tényezővé szervezni – tette hozzá –, akkor meg is érdemeljük, hogy a történelem megismétlődjön velünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!