Jövő hétre ígért részletes adatokat Gulyás a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttekről
2021. november 11. – 11:20
Miután a kormány eltitkolja a Covid-szövődményekkel kórházban kezeltek statisztikai adatait – elsősorban az oltatlanok arányát – az odavetett megjegyzésekből, és egyes orvos-szakértők nyilatkozataiból kell kihámozni az adatokat. Ezek azonban részben ellentmondanak egymásnak: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora azt mondta: négy egyetem adatai alapján csak oltatlanok vannak jelenleg lélegeztetőgépen. A professzor szerint 60 év alatt két oltással gyakorlatilag extrém ritkán kerülnek súlyos megbetegedéssel kórházba emberek, olyan személy sincs, aki fiatalon, két oltással lélegeztetőgépre került volna. Merkely egy másik nyilatkozatában azonban önmagának is ellentmondott, amikor arra utalt, hogy az idősek immunrendszere gyengébb, így ők ritkán az oltás ellenére is súlyosabb állapotba is kerülhetnek. Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa ráadásul saját tapasztalatai alapján az ATV Híradónak azt mondta, hogy minden tizedik oltatlanra jut egy oltott, aki a kórházban van.
Gulyás nem igazán oldotta fel az ellentmondásokat, de leszögezte:
Bármelyik adatból indulunk ki, 9-10-szer, de lehet, hogy 100-szor nagyobb az esélye a súlyos megbetegedésnek az oltatlanoknál.
Gulyás azt mondta, jelenleg nincs teljes adatbázisa a kormánynak, de reméli, hogy a következő kormányinfón már képes lesz átfogó adatokat bemutatni.