Áder János honvédségi különgéppel utazott a klímacsúcsra
2021. november 11. – 09:29
„Elnök úr és a hivatalos delegáció utazását a Honvédelmi Minisztériummal együttműködve biztosítottuk” – olvasható abban a levélben, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal válaszolt Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közérdekű adatigénylésére. A képviselő elküldte a levelet a Telexnek is, ebből az derül ki, hogy Áder János honvédségi különgéppel utazott Glasgow-ba, az ENSZ klímakonferenciájára. A köztársasági elnök a testőrein kívül három munkatársával együtt utazott.
Ahogy arról korábban írtunk, az egy héttel ezelőtt megrendezett klímakonferenciára mintegy négyszáz magánrepülőgéppel érkeztek a résztvevők, hogy elmondhassák, a saját sírunkat ássuk a szén-dioxid-szennyezéssel.
A felmelegedés egyik fő oka a légi forgalom, ami a szén-dioxid-szennyezés komoly hányadáért felelős. A világ vezetői egy rendkívül kiváltságos és környezetszennyező közlekedési módot vettek igénybe, hogy minderre felhívják a figyelmet. Becslések szerint egy magánrepülőgépen megtett négyórás utazás ugyanannyi üvegházhatású gázt termel, mint amennyit egy átlagos európai lakos egy egész év alatt. Még érzékletesebb talán a Sunday Mail számítása, miszerint a négyszáz gép 13 ezer tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe, többet, mint amennyit 1600 skót lakos egy évben. Az üzleti vezetők glasgow-i útja a legtöbb esetben (főleg az európaiak) kiváltható lett volna menetrend szerinti járatokkal is.
A konferencia után Áder János azt mondta, kevés volt a konkrét vállalás, inkább csak ünnepélyes deklarációk hangzottak el Glasgow-ban. Áder arról is beszélt, hogy Magyarországnak semmi oka a szégyenkezésre: a világ károsanyag-kibocsátásának mindössze 0,13 százalékáért felel, de az országok többségével ellentétben konkrét vállalásokat tett konkrét határidőkkel, így például törvényben rögzítette, hogy 2050-ig klímasemleges lesz.