Tiltakoznak az önkormányzatok az iparűzési adó elvétele miatt

2021. november 9. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az önkormányzatok egyetértenek a kormány minimálbér-emelési szándékával, de azzal már nem, hogy ennek hatásait ráterhelik az önkormányzatokra, jelentette ki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester, MÖSZ-társelnök. Hozzátette: a leghatározottabban tiltakoznak az iparűzésiadó-bevételek elvételének terve miatt.

Mint megírtuk, a kormány nem szeretné a munkaadókra hárítani a minimálbér-emelés terheit, ezért munkáltatói javaslatra nagyobb, összesen négyszázalékos adócsökkentést tervez a vállalkozásoknál, és azt is fontolgatja, hogy az önkormányzatoktól idén egy évre elvett iparűzési adót 2022-ben sem adja vissza. Az iparűzési adó sok önkormányzat legnagyobb bevétele, nélküle többüket fizetésképtelenség fenyegeti.

Eszes Béla, Jánoshida polgármestere, a MÖSZ másik társelnöke a kistelepülések szempontjából világította meg a minimálbéremelés hatásait. Mint elmondta, örülnek a minimálbér emelésének, azt viszont óriási problémának tartja, hogy az önkormányzati alkalmazottak köztisztviselői illetményalapja évek óta nem változott. Így a minimálbér egyre jobban megközelíti a köztisztviselői fizetést, ennek hatására pedig a kis önkormányzatok nem tudják megtartani a gyengén kereső közhivatalnokaikat.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a MÖSZ elnökségi tagja (ellenzéki kormányfőjelölt) hozzátette: a fentieken túl az önkormányzatok még egy nehezen kivitelezhető feladatot kaptak a Covid elleni védekezésben. Mint arról beszámoltunk, a kormány felszólította az önkormányzatokat, döntsenek arról, hogy előírják-e saját dolgozóiknak a koronavírus-vakcinákat. Márki-Zay szerint ezzel olyan döntést hárított a kormány az önkormányzatokra, amit minden kulturált országban a kormányzatnak kell meghoznia. Közölte: ez egy gyáva lépés, az önkormányzatoknak ráadásul sem eszközeik, sem pénzük, sem információjuk nincs a felelős döntéshez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!