Nem látja a Pegasus-ügy vizsgálatának végét az adatvédelmi hatóság elnöke

2021. november 9. – 14:34

Másolás

Vágólapra másolva

Nem a tervek szerint halad az újabb fordulatokat hozó megfigyelési botrány, vagyis a Pegasus-ügy vizsgálatával a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke – tudta meg a Hvg.hu. A lap megkérdezte Péterfalvi Attilát, hogyan áll az ügy, de csak annyit mondott: a vizsgálat folyamatban van, és „egyelőre nem is látom a végét”.

Júliusban robbant ki a Pegasus-botrány, akkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, az elkészült anyagokat a Telex is publikálja.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A kormány három és fél hónapon át próbálta előbb letagadni, majd agyonhallgatni, hogy az államnak köze lenne a Pegasus-ügyhöz. Ez egészen addig működött is, amíg november 4-én délután Kósa Lajos az RTL Klubnak beismerte, hogy Magyarország megvásárolta és használja is az izraeli NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét.

A NAIH augusztus elején indított vizsgálatot, hetekkel azután, hogy a hivatalt vezető Péterfalvi Attila a Pegasus-ügy kirobbanásakor elmondta: szabadságon van, és majd csak hazatérése után dönt bármiféle eljárásról. Péterfalvi később a Hvg.hu-nak azt nyilatkozta, hogy vizsgálódásai jó részét nem is fogja nyilvánosságra hozni, Stummer János pedig a Direkt36-nak azt állította: amikor Péterfalvi is elment az NBSZ-hez kihelyezett nemzetbiztonsági bizottsági ülésre, az adatvédelmi biztosnak egyetlen érdemi kérdése nem volt a megfigyelést végző titkosszolgálathoz.

A Pegasus-ügyről készült videós összefoglalónkat itt nézheti meg újra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!