Karácsony a városházi telekeladásról: Hülyeségek miatt nem tudok feljelentést tenni

2021. november 8. – 14:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Indul-e vizsgálat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központnál azzal a kiszivárgott felvétellel kapcsolatban, amin a szervezet ügyintézője állítólag fővárosi ingatlanok értékesítésében vállal megkérdőjelezhető szerepet? – kérdeztük Karácsony Gergely főpolgármestertől hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.

A válasz röviden: Nem.

Hosszabban: Karácsony szerint ez a felvétel egy szánalmas próbálkozás a kormánypropaganda részéről.

„Mert ha feltennék a Youtube-ra egy beszélgetést, amiben azt mondják, hogy Orbán Viktor marslakó, és kiszivárogtatnám, még nem bizonyítaná, hogy az is”

– közölte a főpolgármester. Hozzátette: nyilván a fenti esetben sem indítana vizsgálatot, és nem látja, miért kéne vizsgálat most egy olyan felvétel alapján, amiben nem tudni, ki beszél, ráadásul valótlanságokat.

„A fake news gyárban nyakukon maradt árukészletet próbálják most a valóságpiacon eladni” – illesztett rá a főpolgármester egy sajátos politikai allegóriát az esetre, majd még egyszer leszögezte: nincs szükség vizsgálatra.

A kérdésre pedig, hogy a rendőrséghez fordul-e az ügyben, azt mondta:

„Hülyeségek miatt nem tudok feljelentést tenni.”

Mint arról beszámoltunk, újabb, nehezen kibogozható elemmel bővül a Városháza állítólagos eladási/mutyi ügye: aki az első fejezetről lemaradt, itt pótolhatja be, a lényeg, hogy egy professzionálisnak semmiképpen sem kinéző állítólagos szerződést dobott be az Index, mely szerint egy – azóta kényszertörlés alatt lévő – cég megbízott egy ingatlanost, hogy ha az szerez vevőt a 100 millió euróért eladandó Városházára, akkor 20 százalékos sikerdíjat kap.

A második, friss felvonás: egy szerkesztőségeknek elküldött felvétel, amelyen egy Anonymus-maszkos férfi ül, majd „nem tudjátok, ki az a Berki Zsolt?” felkiáltással elindít egy hangfelvételt. Nem tudni, ki beszél a felvételen, és kinek beszél, mindenesetre azt mondja, hogy neki „Guszti (2020) áprilisban mondta, hogy összeismertették egy figurával, aki a fővárosi önkormányzat vagyonkezelőjének intézi az ügyeit”, ő volt Berki Zsolt, leültek, „mondtam neki, hogy néztem pár ingatlant, ha adsz egy listát, és adott egy listát”, aztán „kinéztem ezt a telket, leültünk a Tabáni Teniszklub büféjében, megállapodtunk, lementünk a Fővárosi Vagyonkezelőbe, összehozott az ügyintézővel, (…) és akkor megvolt ez a biznisz. Annyit kért, hogy kössek vele megbízási szerződést, 2 millió forintot fizettem neki.”

Ezután az ismeretlen beszélő azt mondja, ő a saját cégével beadott egy pályázatot az ingatlanra, majd szóltak neki, hogy „meg van nyerve”. Aztán „kifizettem a Zsoltit”. És ezután Zsolt küldözgette mindig a listákat az ingatlanokról. Előkerül még egy 2020-ban eladott, a Nagytétényi út külső részén lévő nagy ipari telek is, és egy cég is.

A tulajdonosa Szabó Gergő István, akinek a neve egy Átlátszó-cikkben merül fel, mint aki egy Morando-bizniszben részt vevő cégben is benne volt. A Morando egy tőkealap-kezelő, amely a Jeremie-pénzeket szivattyúzta ki nagyüzemben, például Tombor Andráshoz köthető céghez.

Egy több kormánypárti lapban, így Indexen, Origón, Magyar Nemzetben szó szerint ugyanazzal a szöveggel megjelent cikk szerint feltételezhető, hogy Gansperger Gyula korábbi Wallis-vezér hallható a nyilvánosságra került felvételen. Lapunk Ganspergert és Szabó Gergő Istvánt is kereste több csatornán keresztül, egyelőre egyiküket sem sikerült elérni.

A Fővárosi Önkormányzat üggyel kapcsolatos közleményében az áll, hogy az ingatlanértékesítéseket transzparensen, az elérhető legnagyobb nyilvánosság előtt, közvetítők igénybevétele nélkül, a saját gazdasági társaságukon keresztül bonyolítják le, és nyilvános üléseken döntenek, mely fővárosi önkormányzati ingatlanok értékesíthetők. Bővebben az ügyről ebben a cikkünkben olvashatnak.

Frissítés: A fővárosi Fidesz tájékoztatást kér az ügyben

Láng Zsolt, a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője Barts J. Balázshoz, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójához fordult az ügyben. Nyílt levelében tájékoztatást kér a XXII. kerület Nagytétényi út 347 -351. szám alatti „beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan értékesítéséről.

A politikus a következőkre kíváncsi: Barts ismeri-e a híradásokban megnevezett Berki Zsoltot? Találkozott-e vele, vagy egyeztetett-e vele akár személyesen akár más módon? Berki Zsolt közreműködött-e korábban egyéb ügyletekben a BFVK Zrt. megbízásából? Mindezeken felül Láng kéri a Nagytétényi úti ingatlan értékesítésének előkészítésével, a kiírás létrejöttével és azzal összefüggésben keletkezett valamennyi dokumentumot és jegyzőkönyvet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!