Maszkviselésre kérik a híveket a hazai egyházak

2021. november 3. – 17:59

Maszkviselésre kérik a híveket a hazai egyházak
Húsvéti misét celebrál Erdő Péter tavaly, az akkori szabályok szerint is érvényben volt a maszkviselés az egyházmegyékben – Fotó: MTI/Mónus Márton

Másolás

Vágólapra másolva

Maszkviselés, kézfertőtlenítős áldozás, zéró szenteltvíz: több pontban is szigorítanak a magyar egyházak a koronavírus negyedik hulláma alatt, derül ki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségi Tanácsának és a katolikus egyházmegyék közleményeiből.

A reformátusok közleményük alapján egységesen kezelik a járványt, mint írják, mindenkit arra kérnek, hogy az istentiszteleteken, illetve az egyházi és iskolai rendezvényeken viseljenek maszkot. A tanács továbbá arra is biztatja a híveket, hogy maguk és környezetük érdekében aki még nem vette, az vegye fel az oltást.

A Magyar Katolikus Konferencia a korábbi hullámoktól eltérően egyelőre egységes közleményt nem adott ki, az egyházmegyék maguk dönthettek a korlátozásokról. A főegyházmegye közleményében maszkviselésre kéri híveit a zárt helyiségekben és a templomokban. Emellett, mint írják, a szenteltvíztartókat ismét kiürítik, a miséken mellőzik a kézfogást, az áldoztatás előtt pedig kezet kell fertőtlenítenie mindenkinek. Az intézkedések november 7-től lépnek életbe.

A Magyar Kurír alapján ezeket a rendelkezéseket hozta meg az összes vidéki egyházmegye is, itt egyedül csak az tért el, hogy mikortól: a legtöbb egyházmegye már november 1-jétől maszkviselésre kérte híveit, de van néhány egyházmegye, melyek a főegyházmegyéhez hasonlóan csak 7-től léptetik életbe a szabályokat.

A korábbi hullámokat nézve a református egyház már a második hullám alatt, tavaly novemberben online térbe tért át, idén márciusban pedig templomaikat is bezárták egy időre a járvány miatt. A katolikusok a harmadik hullámban ezzel szemben sokáig elzárkóztak a bezárkózástól: a koronavírus első hulláma miatti kijárási korlátozások bevezetésekor habár a templomok nyitva maradtak, a nyilvános misék tartását leállították, Erdő Péter pedig később jelezte, hogy egy esetleges új hullámban nem kívánnak újra online miséket tartani. A maszkviselést az egyházak a korábbi hullámok alatt is kötelezővé tették.

Hétfőn országszerte járványügyi korlátozások léptek életbe, kötelező maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön és azok megállóiban, látogatási tilalom van a kórházakban és sok szociális intézményben, a cégek és önkormányzatok pedig munkafeltételként írhatják elő a koronavírus elleni oltást.

A koronavírus-járvány negyedik hulláma október második felében erősödött fel igazán, amikor a napi járványadatok folyamatosan emelkedni kezdtek, tíz nap alatt a napi új fertőzöttek száma négyezer fölé, a kórházban ápoltak száma kétezer fölé, a lélegeztetőgépre szorulók száma pedig kétszáz fölé emelkedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!