A főpolgármesterség elvesztésével és az együttműködés felrúgásával fenyegette Gyurcsány, állítja Karácsony

2021. október 21. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc megzsarolta, akkor nem olyan piszlicsáré ügyekre kellene gondolni, hogy a DK leszavaz egy előterjesztést – mondta a főpolgármester a JelenValóban. Karácsony szerint a DK fenyegette már az együttműködés felbontásával és azzal is, hogy nem lesz többet polgármester.

Ahogy arról korábban a Telexen is beszámoltunk, Karácsony Gergely az ellenzéki előválasztás kampányhajrájában beszélt arról, hogy Gyurcsány Ferenc általában sms-ben szokta megzsarolni. Bár Gyurcsány felhatalmazta arra, hogy ezeket az állítólagos sms-eket nyilvánosságra hozza, Karácsony egyetlen üzenetet sem mutatott meg. Később a főpolgármester a zsarolásról szóló kijelentését árnyalta, arról beszélt, hogy politikai játszmákról és beszólogatásokról van szó, nem olyan zsarolásokról, amikkel bíróságra kellene menni. A főpolgármester a Telex választási műsorában ehhez azt is hozzátette, hogy bár nem Btk.-s zsarolásról beszélt a DK elnökével kapcsolatban, azért nem tekinti a politika legitim eszközének azt, ahogy Gyurcsány Ferenc kommunikált vele.

A zsarolási vádjának múlt heti felmerülése óta Karácsony a Jelennek adott, csütörtökön megjelent interjújában fogalmazott a legkonkrétabban azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire utalt. Amikor az interjúban ismét arról kezdett beszélni, hogy „ezek nem büntetőjogilag releváns mondatok”, a riporter visszakérdezett:

– De akkor mi? Nem fogjuk megszavazni a közgyűlésben, ha…

– Ja nem, nem, nem. Ezek a mondatok ennél azért sokkal keményebb mondatok, és nem arról szólnak, hogy holnap megszavazzuk-e valami fővárosi cég költségvetési beszámolóját. Ez nem erről szól.

– Hanem?

– Ezek sokkal súlyosabb mondatok, csak ezek úgy elszállnak a levegőben.

– De bocsánat, itt akkor azért egy percre ragadjunk le, mi…

– Hogy is mondjam, az ellenzéki pártok között van egy erős rivalizálás, és ebben a DK-nak a vérmérséklete más, mint az összes többi párté. Én ezt beáraztam, és megmondom őszintén, ezekből a fenyegetésekből, amiket az ember mindig megkap, még soha nem lett semmi. Éppen ezért, én ezekkel olyan nagyon nem foglalkozok.

Amikor ezen a ponton a riporter konkrétan rákérdez, hogy ezek olyan fenyegetések-e, amik arról szólnak, hogy Karácsony nem lesz többet főpolgármester, akkor a politikus azt válaszolja:

„Hát például, igen. Nem arról van szó, hogy jövő héten leszavazzunk valami piszlicsáré előterjesztést, hanem hogy akkor majd beszélünk, meg felbontjuk az egészet. De hát ezek jönnek-mennek, én ezeken mindig mosolygok.”

A főpolgármester azt is hozzátette ehhez, hogy őt hiába próbálták megfélemlíteni vagy akár ennél is komolyabban zsarolni, megfenyegetni, ezekből végül soha nem lett semmi. A komolyabb fenyegetésre példaként azt hozta fel, hogy „nekem volt már a politikai pályafutásomban olyan mondat, hogy tudom, hova jár a gyereked óvodába, ilyeneken is túl vagyunk.”

Karácsony Gergely arról is beszélt az interjúban, hogy szerinte sok polgármester csak a közgyűlésbeli helyzete miatt támogatta nyilvánosan Dobrev Klárát az előválasztás második fordulója előtt, mert valójában nem a DK-s jelöltre szavazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!