Elindulhat a gödörásás Paks 2 területén, bár még nem a teljes mélységig. Eközben tovább zajlik a hiánypótlási eljárás az új blokkok létesítésével kapcsolatban – írja a Portfolio.
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szeptember 30-án azt közölte, hogy egyelőre nem adják ki az új paksi atomerőművi blokkok létesítésére vonatkozó engedélyt, és hiánypótlásra kötelezték a Paks II. Zrt.-t. Egy héttel később azt viszont már jóváhagyták, hogy a földmunkák elkezdődhessenek a területen.
A gödörásási engedélyt a talajvíz szintjéig adták ki. A gyakorlatban ez átlagosan 5,5 méter mélységet jelent. A szakhatósági dokumentumokból kiderül, hogy a Duna partján ásott gödör gigantikus méretű lesz: 985 méter hosszú és 420 méter széles, a munkagödörből 933 ezer köbméter földet fognak kitermelni. A gödör déli széle a paksi atomerőmű meglévő 4. blokkjától körülbelül 120 méter távolságra lesz.
Az egyik becsatolt szakhatósági anyag alapján a gödör teljes, 22 méter mélységig terjedő kiásása körülbelül hat évet vesz majd igénybe. Az engedélynek köszönhetően a Paks II. Zrt.-nek nem kell az első kapavágással arra várnia, hogy a hivatal a hiánypótlási eljárás végére érjen, és elbírálja az új blokkok építésére vonatkozó kérelmüket. A hónap elején kiadott földkitermelési engedély két évig, 2023. október 11-ig érvényes.
Az OAH élén nemrég történt váltás, Orbán Viktor miniszterelnök Kádár Andreát nevezte ki új vezetőnek, erről itt írtunk. Akit pedig az érdekel, hogy mi állhat az ügy hátterében, annak ezt a részletes írást javasoljuk.