Megint a menetiránnyal szemben keveredett fel egy sofőr az autóútra

2021. október 19. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét akadt valaki, aki valahogyan szemben kanyarodott fel az autóútra. A fedélzeti kamerával rögzített felvételt a Bpiautosok.hu tette közzé.

A mutatvány ezúttal szerencsére nem okozott balesetet. Bármennyire is nehéz elképzelni, hogyan jut fel valaki így az autópályára vagy autóútra, nemegyszer megtörténik, és sajnos gyakran balesethez vezet. Azoknak, akiknek jogosítványuk van, de mégis tartanak attól, hogy felkanyarodhatnak így egy autópályára, a következő jelekre fogjanak gyanút:

  • A behajtani tilos (piros kör, benne egy fehér vízszintes csík) tábla ellenére hajtanak be a felvezetőnek vélt útra. (A le- és felvezetők általában egymás mellett vannak, válassza azt, amelyik távolabb van öntől a kanyarodás megkezdésekor, ezt egy kék színű, kör alakú tábla is jelzi, benne egy fehér nyíllal, amely épp arra mutat, amelyre önnek fel kellene kanyarodnia.)
  • Ha a felvezetőnek vélt út nem jobbra, hanem balra kanyarodik, ön minden bizonnyal a menetiránnyal szemben halad az autópálya felé.
  • Ha kiért az autópályára, és a védősávon túl az autópálya másik oldala öntől jobbra esik, ön garantáltan a forgalommal szemben közlekedik!
  • Ha a mindezekre sem figyel fel, úgy a szemből érkező autók esetén mindenképpen fogjon gyanút, ne áltassa magát azzal, hogy a többiek mennek rossz irányba!
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!