Forgalommal szemben hajtott fel az autóútra, baleset lett belőle

2021. június 4. – 12:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jelzőtábla ellenére a forgalommal szemben hajtott fel az M85-ös autóútra egy 80 éves soproni férfi, ez okozta a teljes útlezárást igénylő, három sérülttel járó balesetet Nagylózs térségében csütörtökön – írja a police.hu.

A rendőrség már csütörtökön beszámolt a délután 3 előtt nem sokkal történt balesetről, ám akkor még azt írták, hogy egy Ausztria irányába haladó kamion egyelőre tisztázatlan okból és körülmények között ütközött össze két autóval. Azóta kiderült, hogy a baleset hátterében az áll, hogy egy 80 éves soproni férfi a jelzőtábla utasításának ellenére forgalommal szemben hajtott fel az M85-ösre Nagycenknél.

Az idős sofőr Győr irányába közlekedve érintőlegesen nekiütközött egy szabályosan, a belső sávban érkező autónak, amitől az a külső sávban haladó teherjárműnek csapódott. Mindkét kocsi a szalagkorlátnak ütközve állt meg, a baleset során pedig három ember meg is sérült, őket a mentők kórházba vitték. A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: police.hu
Forrás: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az eset nyomán felhívta a közlekedők figyelmét, hogy ha észreveszik, hogy autóúton, autópályán forgalommal szemben haladnak, semmiképp se tolassanak vissza a felhajtóra, önállóan ne forduljanak meg az úton. Ehelyett kapcsolják be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjanak le a leállósáv szélére, vagy forgalmi sávon kívülre, és álljanak meg, majd szálljanak ki a kocsiból, és láthatósági mellényben, a korlát mögött várakozva hívjá fel a 112-es segélyhívó számot.

Az esetről cikkünk megjelenése után egy videó is megjelent:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!