Orbán Viktor megkapta a harmadik oltást

2021. október 17. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ígéretéhez híven Orbán Viktor miniszterelnök megkapta a koronavírus elleni harmadik oltást, és erről egy videót is posztolt a közösségi oldalain.

„Lesz valami következménye ma? Aluszékonyság, fájdalom, bármi?” – kérdezte az orvostól, aki úgy válaszolt, hogy „izomfájdalmat, egy kis fáradékonyságot szoktunk látni”, mire Orbán megjegyezte, hogy színházjegye van mára. „Nyugodtan, elnök úr”, felelte az orvos.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek azt mondta: „az oltóorvos harmadik oltásként Modernát javasolt a miniszterelnöknek, így azt vette fel”.

A kormányfő pénteken azt mondta, hogy a negyedik hullám lassan bekeríti az országot, a mostani veszély sokkal nagyobb, mert a delta variáns sokkal agresszívebb, mint a korábbiak. Szerinte a harmadik oltás felér egy életbiztosítással.

A koronavírus terjedéséről tájékoztató kormányzati oldal pénteki közlése szerint Magyarországon csütörtökig 973 ezren kapták meg a harmadik oltást, mostanra ez a szám valószínűleg már átlépte az egymilliót.

Ebben a cikkünkben részletesen összefoglaltuk, hol tart a koronavírus elleni orosz vakcina, a Szputnyik V uniós engedélyezése, miért nem történt még meg, és mire számíthat az a közel egymillió magyar ember, akik ebből az oltásból kaptak két adagot, ezért most hiába védettek, nem utazhatnak szabadon az EU-ban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!