Dobrev: Tömegesen jelentik a DK-nak, hogy fideszesek Márki-Zay Péterre szavaznak

2021. október 14. – 20:44

Másolás

Vágólapra másolva

Tömegével jönnek a DK ügyfélszolgálatára az olyan bejelentések – főképp vidékről –, hogy fideszesek állnak a szavazósátraknál, akik elárulják, hogy Márki-Zay Péterre fognak szavazni, ezért küldött ki a DK csütörtökön a saját szimpatizánsainak sms-eket, állította Dobrev Klára csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Dobrev ezután a kampányról beszélt, és nagyjából elismételte, amit a csütörtöki vitán is mondott, miszerint az elmúlt egy hétben körülbelül már „trumpi” lett a második forduló kampánya, Márki-Zay Péter pedig nem tiszteli az ellenfeleit és az ellenzéki összefogást, mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.

A műsorvezető megkérdezte, hogy a Fidesz miért nem támadja Dobrevet úgy, mint Márki-Zay Pétert. Dobrev erre úgy reagált: „Ön komolyan gondolja, hogy ha a kormánymédiában valami dicsérő szó megjelenik valakiről, akkor tömegével mennek az emberek szavazni arra az emberre? Most a kampányban inkább foglalkozzunk azzal, hogy nálunk van az erő, hogy leváltsuk a Fideszt.”

„Mélységesen nem értek azzal egyet, aki azt mondja, hogy a baloldali politikának nincs ma Magyarországon jövője” – reagált Dobrev arra a felvetésre, amit Márki-Zay és Karácsony is többször elmondott a kampányban, miszerint Dobrev nem tudja leváltani Orbán Viktort a jövő évi választásokon.

Dobrevet is kérdezték arról, hogy Gyurcsány Ferenc milyen sms-eket küldött Karácsony Gergelynek. A miniszterelnök-jelölt azt mondta, ő sem tudja, mik ezek az üzenetek, de „fiúk, ezt hagyjuk abba. Ez fogja tönkretenni az összefogást”, hogy valaki egyik nap bedob valamit, amit nem tudnak bizonyítani, másnap pedig visszavonják azt. Karácsony ugyanis Dobrev előtt azt mondta a műsorban, azok az sms-ek, amiket kapott, nem zsarolások, inkább csak fenyegetőzések, politikai játszmák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!