Ötven koronavírusost hoznak át Romániából magyar kórházakba

2021. október 13. – 13:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötven koronavírus-fertőzöttet vesz át Magyarország Romániától, jelentette be szerdán Szijjártó Péter külügyminiszter. Az ötven fertőzött intenzív terápiás kezelést kap majd Magyarországon, két kórházban, Szegeden és Debrecenben.

A pontos részletekről a két fél még egyeztet, például arról, hogy pontosan milyen állapotú betegeket vesz át Magyarország, vagy hogy mikor tudják őket átszállítani, mondta a külügyminiszter.

Az alacsony, mindössze 31 százalékos átoltottsági aránnyal rendelkező Romániában tombol a koronavírus-járvány, naponta 300 főt meghaladó halálos áldozatot szed a vírus, ami új csúcsot jelent a pandémia másfél éve alatt. 14 ezernél is több új fertőzöttet regisztráltak, ami húszszázalékos pozitivitási arányt jelent. Az előrejelzések szerint Romániában október közepére akár napi 20 ezer új fertőzöttje is lehet a koronavírus-járványnak.

A romániai halottak 92-93 százaléka nem volt beoltva, és ez az arány az elmúlt hetekhez viszonyítva változatlan. A héten vesztegzár alá került a romániai Szörényvár (Drobeta-Turnu Severin) városát, Mehedinți megye központja.

Emellett szerdától több mint 300 iskola állt át távoktatásra országszerte. Ezek kevesebb mint egynegyedét záratta be a megyei tisztiorvos a közösségben megjelent fertőzés miatt, többségüknél a tanintézmény vezetése saját hatáskörben döntött erről arra hivatkozva, hogy a szülők félnek az iskolába engedni a diákokat a fertőzésveszély miatt. Bukarestben az iskolák egynegyede már bezárt. Jelenleg a főváros és környéke az ország legfertőzöttebb térsége: Bukarestben a lakosság 15,1, a fővárost övező Ilfov megyében pedig a lakosság 15,5 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben. Hétfőtől legalább kéthetes időtartamra Ilfov megye valamennyi iskolája online oktatásra tér át.

Keddről szerdára tovább súlyosbodott a járványhelyzet Romániában, újabb 15 733 embernél regisztráltak fertőzést, ez csaknem 30 százalékkal több az utóbbi két hét átlagánál. Kedd óta újabb 382 koronavírusos beteg halt meg, ami csaknem 60 százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot. Romániában jelenleg több mint 17 ezer fertőzöttet kezelnek kórházban, az intenzív terápián ápolt súlyos betegek száma szerdán 1676-ra emelkedett, írja az MTI.

A régiós és romániai súlyos helyzetről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!