Popovics Judit szerint a DK államtitkári pozíciót ígért neki, ha „nem zavar bele” az előválasztásba, bár konkrét bizonyítéka nincs erről

2021. október 13. – 21:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Márki-Zay Péter igazat mondott, engem is megzsarolt a DK!” – írta Facebook-oldalán szerda este Popovics Judit tatai önkormányzati képviselő, aki Tatabányán és környékén indult volna az előválasztáson a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként, de nem kapott frakció-befogadónyilatkozatot a pártoktól, így nem indulhatott el.

Márki-Zay a szerdai miniszterelnök-jelölti vita elején azt állította, hogy Karácsony Gergely mellett Popovics az egyik olyan politikus, akit a DK megzsarolt.

Popovics szerda este a vita után az ATV Voks 2022 című műsorában elmondta, hogy Lusztig Péter, a DK Komárom-Esztergom megyei elnöke az előválasztás előtt elhívta őt kávézni, ahol államtitkári posztot ígért neki azért, „ha nem zavar be” az előválasztásba. „Sok problémám lehet abból, ha…” – mondta arról Popovics, hogy milyen zsarolást kapott.

Arra kérdésre, hogy az állítását mivel tudja bizonyítani, azt válaszolta, hogy nincs konkrét bizonyítéka. „Egy dolgot tudok bizonyítani, hogy nem kaptam befogadó nyilatkozatot” – mondta Popovics, aki szerint több párt is hajlott volna arra, hogy megadja számára a befogadó nyilatkozatot, de a DK ezt megakadályozta.

Frissítés 22:22: Popovics Judit a Telex kérdésére elmondta, nagy csalódásként élte meg, hogy civilként nem tudott elindulni az előválasztáson. Erről szerinte a DK tehet, úgy véli, attól tartottak, hogy legyőzné a helyi jelöltjüket, Konczer Eriket. Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) augusztus 21-én utasította el, hogy jelöltként nyilvántartásba vegyék. A döntés ellen fellebbezett, de ezt elutasították. Szerinte nem igaz az a híresztelés, hogy a nem megfelelő papírok akadályozták meg az indulását. „Nem az erkölcsi bizonyítványom hiánya, vagy III/III-as múlt miatt nem engedtek indulni” – mondta Popovics, aki azt fontolgatja, hogy a tavaszi országgyűlési választáson így is el fog indulni. Úgy érzi, tartozik ennyivel az eddig őt támogatóknak és a Tatán és környékén élő választóknak.

Popovics Judit – Fotó: Mindenki Magyarországa Mozgalom
Popovics Judit – Fotó: Mindenki Magyarországa Mozgalom

A jogász végzettségű Popovics Judit a 2019-es önkormányzati választásokon a DK–MSZP–Jobbik–Momentum közös polgármesterjelöltjeként indult Tatán, de alulmaradt a kormánypárti Michl Józseffel szemben. Popovicsot az Új Világ Néppárt mellett Márki-Zay Péter mozgalma, az MMM támogatta.

„Nagyon büszke vagyok. Én vagyok az a jelölt, akitől fél Gyurcsány Ferenc, fél a DK, és félnek az ellenzéki pártok vezetői, mert nyilvánvalóan azért nem adtak nekem befogadó nyilatkozatot, mert esélyes lettem volna, és belezavartam volna a DK-s mutyiba” – fogalmazott Popovics egy sajtótájékoztatón.

„A pártok mocskos módon hazudoztak erről. Azt mondták, hogy mindenkit be fognak fogadni, valójában olyan megállapodások vannak, hogy például a Momentum adna Popovics Juditnak befogadó nyilatkozatot, de ő szövetségben van az MSZP-vel, az MSZP meg nem engedi” – fakadt ki korábban Márki-Zay Péter az Azonnalinak.

A Komárom-Esztergom megye 1. választókerületben a Jobbik által támogatott DK-s jelölt, Konczer Erik legyőzte az MSZP-s Gurmai Zitát, akit a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és az Új Kezdet támogatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!